hirdetés
Külföld

Újabb tüntetés és halálos gázrobbanás nehezítette Párizs életét

Szombaton Franciaországban immár az egymást követő kilencedik alkalommal vonultak utcára a tüntetők, ám a főváros életét egy tragikus, nagy erejű gázrobbanás is nehezítette. A két esemény nem áll összefüggésben egymással.

Újabb tüntetés és halálos gázrobbanás nehezítette Párizs életét

A francia fővárosban szombaton délelőtt 9 óra körül nagy erejű gázrobbanás történt, amelynek következtében két tűzoltó és egy spanyol nő vesztette életét – számolt be róla a BBC. További negyvenhét ember megsérült, köztük tízen súlyosan.

Christophe Castaner belügyminiszter az incidenst követően arról számolt be, hogy a tűzoltók éppen egy gázszivárgás miatt indultak a helyszínre, amikor ott egy „drámai robbanás” történt.

A robbanás a párizsi Operánál történt, és a helyszíntől több utcára is még érezni lehetett annak hatásait. A közvetlen közelben ugyanakkor több autó is megrongálódott, és az épületekből leomló törmelék beborította az utcát.

A robbanás egy pékségben történt, a nyitvatartási időn kívül, s a tűzoltók már éppen úton voltak oda, miután gázszivárgásról tettek bejelentést az épületben.

hirdetés

Ugyancsak szombaton – a robbanással nem összefüggésben – ismét demonstrálók vonultak az utcákra Franciaország több városában, így Párizsban is, a sárgamellényesek hetek óta folyó tüntetéssorozatának keretében.

A rendőrség a BBC szerint a francia fővárosban könnygázt és vízágyút is bevetett, miután összecsapások alakultak ki a Diadalívnél. Szerte az országban mintegy 84 ezren vettek részt a tüntetéseken, ami a múlt heti számhoz képest növekedést jelent. A tiltakozást eredetileg az üzemanyag adójának tervezett emelése váltotta ki, ám idővel a tüntetők általánosságban a megélhetés magas költségei miatt kezdték felemelni a hangjukat.

Párizsban a szombati napon több ezer rendőr volt szolgálatban kifejezetten azért, hogy az esetelegesen erőszakossá fajuló tüntetéseket kordában tartsák, és a városközpont bizonyos részeit le is zárta a rohamrendőrség.

Összesen mintegy 8 ezer tüntető volt az utcán, ami például december 29-hez képest, amikor csak ennek tizede, 800 ember volt az utcán, vagy január ötödikéhez képest – amikor 3500 tüntető vonult az utcára – egyaránt jelentős növekedést jelent.

Ez alkalommal több mint százötven tüntetőt vettek őrizetbe, s szombat 20 óráig száznyolcan közülük rendőrségi őrizetben is maradtak. A nagyobb részvétel ellenére ugyanakkor ez alkalommal a tüntetések békésebben zajlottak, s éjszakáig nem érkezett hír gyújtogatásról vagy az üzletek fosztogatásáról sem.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020