hirdetés
Külföld

Újabb rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea

A dél-koreai honvédség közlése szerint Észak-Korea egy rövid hatótávolságú rakétát tesztelt helyi idő szerint kedden kora reggel a keleti partvidéken.

Újabb rakétatesztet hajtott végre Észak-Korea

A rakétatesztre nem sokkal azt követően került sor, hogy az észak-koreai nagykövet kijelentette az ENSZ-nek, hogy senki nem tagadhatja meg Phenjantól az önvédelem és a fegyverek tesztelésének jogát – idézi fel cikkében a BBC.

Korábban ebben a hónapban Phenjan ballisztikus- és cirkálórakétákat is tesztelt, azonban néhány napja kijelentette azt is, hogy kész a Dél-Koreával való tárgyalások lefolytatására.

Az amerikai hadsereg keddi közleményében úgy fogalmazott, hogy tudomása volt a rakétatesztről, amely azonban nem jelentett közvetlen fenyegetést az amerikai személyzet vagy akár a szövetségesek számára.

Az Egyesült Államok az indiai–csendes-óceáni térségben szolgálatot teljesítő parancsnoksága mindenesetre megjegyezte, hogy a rakétateszt rávilágít az észak-koreai illegális rakétaprogram destabilizáló hatásaira.

hirdetés

Kedden a japán sajtó a helyi védelmi minisztérium közlésére hivatkozva arról számolt be, hogy egy ballisztikus rakéta lehetett a tesztelt eszköz, amelynek használata az ENSZ szankciói értelmében tilos volna Észak-Korea számára.

Néhány napja az észak-koreai vezető azt mondta, nyitott a Dél-Koreával való tárgyalásokra a Koreai Háború hivatalos lezárásának ügyében, azonban leszögezte, hogy ehhez déli szomszédjának előbb fel kell hagynia az „ellenséges politikájával”.

(A borítókép forrása: pixabay.com / zheng2088)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020