hirdetés
Külföld

További áldozatai vannak az indonéz vulkánkitörésnek

Legkevesebb harmincnégy ember elhunyt, miután a vasárnapi napon kitört egy vulkán Indonéziában.

További áldozatai vannak az indonéz vulkánkitörésnek

A Semeru vulkán több kisebb falvat is hamuval és forró iszappal temetett be az indonéz Jáva szigetén, így több ezer embernek kellett elmenekülnie az érintett környékről, s mintegy tizenhét embert továbbra is keresnek – írja a BBC a helyi katasztrófavédelem közlése alapján.

A halálos áldozatok száma legkevesebb harmincnégy főre emelkedett, és a mentésen dolgozók, köztük kutyás egységek, a romok között igyekeznek további túlélőket találni, illetve fellelni az esetleges további elhunytakat.

Mivel a környéken igen veszedelmes időjárás uralkodott, a mentési műveletek is lassabban haladtak.

A vulkán továbbra is mutat aktivitást, és a hétvége óta több kisebb kitörést is tapasztaltak.

hirdetés

Joko Widodo indonéz elnök kedden látogatást tett a térségben, s közölte, hogy a továbbra is fennálló veszély miatt közel kétezer családot kérhetnek arra, hogy menjenek biztonságosabb helyre. Reményét fejezte azonban ki az iránt, hogy hamarosan megkezdhetik az infrastruktúra helyreállítását, majd pedig a lakosok áttelepítését.

Indonéziában összesen mintegy 130 aktív vulkán található, s a Semeru legutóbb 2020 decemberében tört ki, amikor szintén sokaknak kellett ideiglenesen menedékhelyre menniük.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Fajar Addana)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020