hirdetés
Külföld

Többen megsérültek egy földrengésben Zágrábban

Földrengés volt Zágrábban vasárnap reggel, többen megsérültek, megrongálódott a város jelképének számító katedrális; a rengést Magyarországon is érzékelték.

Többen megsérültek egy földrengésben Zágrábban

A zágrábi sajtó jelentése szerint a horvát fővárosban mintegy tíz másodpercen keresztül rengett a föld, az emberek az utcákra menekültek, elment az áram, több épület homlokzata is megsérült, a zágrábi katedrális egyik 108 méteres tornyának egy része letört, és leesett a kereszt is, károkat okozva a környező épületekben. Jelentős károk keletkeztek a horvát parlament épületén is.

Vannak sérültek - közölte a zágrábi mentőszolgálat illetékese a Jutarnji List című napilappal, hozzátette azonban, hogy a legtöbben csak könnyebb sérüléseket szenvedtek. Egy gyerekre egy épület tetejének része esett rá, de az ő állapota is stabil. Később egy összedőlt épületből egy 15 éves gyerekeket kellett kimenteni, akinek jelenleg válságos az állapota.

Többen a lakásukban rekedtek, Zoran Milanovic államfőt evakuálni kellett.

Milan Bandic, Zágráb polgármestere arra kérte az embereket, hogy akik vasbeton szerkezetű házakban élnek, térjenek vissza otthonaikba, azon épületek lakói számára, amelyek nem biztonságosak, megfelelő ellátást biztosítanak. A vöröskereszt sátrakat állított fel Zágráb egyik belvárosi terén, ahol meleg ételt kínálnak a rászorulóknak.

hirdetés

A tűzoltóknak a katonaság is segít a károk elhárításában. Andrej Plenkovic horvát kormányfő a károk mielőbbi felmérését és helyreállítását rendelte el. A miniszterelnök néhány miniszterrel maga is körbejárta a súlyosabban érintett területeket.

A belügyminisztérium még reggel azt kérte az emberektől, hogy menjenek az utcára, viszont igyekezzenek betartani a szükséges távolságot egymástól, hogy a koronavírus-fertőzéseket megelőzzék.

A CSFK GGI Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatórium MTI-hez eljuttatott közleménye szerint vasárnap reggel 6 óra 24 perckor a Richter-skála szerinti 5,6-os földrengés keletkezett a horvát főváros, Zágráb térségében, mintegy 9 kilométeres mélységben. Nem sokkal később, 7 óra 1 perckor újabb földrengés volt Zágráb térségében, amelynek magnitúdója 5,1 volt a Richter-skálán. Tíz óráig még öt kisebb erősségű földrengést lehetett észlelni. A földrengést és az utórengést is érzékelték Magyarországon.

Horvátországban az egyik legsúlyosabb, 7,6-os erősségű földrengés 350 éve, 1667. április 6-án volt Dubrovnikban, és majdnem az egész várost elpusztította. A lakosság fele, mintegy 3000 ember vesztette életét. Egy 6,3-as erősségű földrengés 1880-ban Zágrábot is érintette. Az ezt követő egy évben 185 utórengést jegyeztek fel a fővárosban, a lakosság egy része Bécsbe, Grazba, Mariborba, Celjére, Ljubljanába és Triesztbe települt át.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020