hirdetés
Külföld

Több mint ezer jármű akadt el a nagy hó miatt Japánban

A mentő csapatok több mint ezer elakadt járművet igyekeztek kiszabadítani a nagy hó alól az autópályán, miután két napnyi heves havazás után magas hóréteg alakult ki Japánban több helyen is.

Több mint ezer jármű akadt el a nagy hó miatt Japánban

A hatóságok a bajba jutottaknak élelmiszert, üzemanyagot és pokrócokat osztottak szét a Tokiót Niigatával összekötő autópályán. A BBC beszámolója szerint a havazás szerdán kezdődött, és több forgalmi dugót is előidézett.

A közlekedési nehézségek mellett a havazás áramszünetet is okozott Japán északi és nyugati részein, ahol 10 ezer háztartás maradt áram nélkül.

A Kyodo News szerint az érintett autópálya több szakaszán is elakadások történtek, s akkor vált súlyosabbá a helyzet, amikor szerda éjjel egy teherautó is elakadt a hóban, mögötte pedig többen is feltorlódtak.

Immár ettől a kezdeti ponttól számítva mintegy 16,5 kilométer hosszan áll a kocsisor.

hirdetés

A hatóságok közlése szerint egyesével próbálták kiszabadítani az elakadt járműveket részint emberi erő, részint pedig gépek segítségével pénteken.

Egy másik, közeli autópályán egyébként ugyancsak elakadtak az autók – ott háromszáz jármű vált érintetté, ám csütörtök reggelre sikerült megoldani az ott kialakult helyzetet.

A helyi meteorológiai szolgálat szerint egyébként várhatóan egész hétvégén folytatódni fog az intenzív havazás.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020