hirdetés
Külföld

Több ezer oltási igazolást hamisítottak Romániában

Petén volt olyan időszak, amikor a kiállított több ezer oltási igazolás 63 százaléka volt hamis, vagyis az érintettek nagyobb része meg sem jelent, nemhogy még oltást kapott volna…

Több ezer oltási igazolást hamisítottak Romániában

A Csengersima-Pete határátkelő romániai oldalán lévő oltóközpontban nem kevesebb, mint hatvanhárom százalékban hamis oltási igazolásokat állítottak ki a szeptember 8. és november 2. közötti időszakban – számol be róla az InfoStart.hu.

A helyi korrupcióellenes főigazgatóság (DNA) közlése szerint a vizsgált időszakban az oltóponton 5495 immunizált személyt tüntettek fel, azonban a többségük, mintegy 3500 ember, meg sem jelent személyesen a helyszínen.

A nyomozás előzménye, hogy az adott oltóponton szerzett fiktív oltási igazolással egyre többen kerültek kórházba súlyos állapotban, ahol elárulták azt is, hogy valójában nem kaptak oltást. A nyomozás során kiderült, hogy szinte „futószalagon gyártották” a péti oltóponton a hamis igazolásokat, amelyekért darabonként 250-300 eurót kértek el.

Eddig az esettel összefüggésben két asszisztenst, két adatrögzítőt, valamint egy takarítót vettek őrizetbe.

hirdetés

Noha több, hasonló üggyel kapcsolatos nyomozás is indult Romániában, ilyen volumenű hamisítást eddig máshol nem találtak.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Spencer Davis)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020