hirdetés
Külföld

Tizenegyen meghaltak egy oroszországi iskolát ért fegyveres támadásban

Gyermekek, és egy tanár is életét vesztette, amikor Kazanyban két fegyveres berontott egy iskolába – írja a BBC helyi tisztviselők tájékoztatása alapján.

Tizenegyen meghaltak egy oroszországi iskolát ért fegyveres támadásban

A két támadó a beszámolók szerint egy kazanyi iskolába berontva lövöldözni kezdett. Egy tizenkilenc éves fiatalt őrizetbe vettek az esettel összefüggésben – olvasható a BBC hírportáljának beszámolója alapján.

A támadás a Moszkvától mintegy 820 kilométerre keletre fekvő, többségében muszlim lakosú Tatárföldön található város egy iskolájában történt. Úgy tudni, hogy robbanás hangját is hallották a támadás idejében, s feltehetőleg az épület negyedik emeletén megölték a másik támadót.

A helyszínre fegyveres rendőrök és mentőautók is kivonultak, azonban addigra már nagy volt a káosz, és egyes felvételeken az látható, hogy néhány gyermek inkább az ablakon ugrott ki, hogy megmeneküljön. Több sérültet evakuáltak is a 175-ös számú iskolaként említett intézmény épületéből.

Tatárföld vezetője újságíróknak azt mondta, hogy „katasztrófa” történt, hiszen többen meghaltak, és 12 gyermeket, valamint 4 felnőttet kórházba kellett vinni.

hirdetés

Elmondása szerint terrorcselekmény történhetett, hiszen úgy fogalmazott, hogy egy terroristát őrizetbe vettek. Egy tizenkilenc éves férfiról van szó, aki engedéllyel tartott fegyvert.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Diego Fabian Parra Pabon)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020