hirdetés
Külföld

Sok embert meglőttek egy ravatalozó előtt az Egyesült Államokban

Legkevesebb tizennégy embert meglőttek egy chicagói ravatalozónál. Az áldozatok számát tekintve így immár Chicago legkomolyabb tömeges lövöldözéseinek egyikéről beszélhetünk, miközben egyre növekszik Illinois államban is az erőszak.

Sok embert meglőttek egy ravatalozó előtt az Egyesült Államokban

A gyászolókat kedden este lőtték meg egy mozgó autóból, amely éppel elhagyta a ravatalozót – írja a BBC a helyi rendőrségre hivatkozva. A sérültek között vannak súlyos és kritikus állapotban lévők is.

Nemrégiben szövetségi ügynökök is megjelentek a városban annak érdekében, hogy segítsenek az erőszakos események megfékezésében. Lori Lightfoot polgármester elmondta, biztosították őt róla, hogy az ügynökök együttműködve dolgoznak majd a városi rendőrséggel – előzőleg a polgármester Trump elnök elleni perrel fenyegetőzött, amennyiben engedélye nélkül küldtek volna biztonsági személyzetet Chicagóba.

Az elnök előzőleg már Portlandbe és Oregonba is küldött szövetségi ügynököket, s több más város esetében is hasonlót helyezett kilátásba. Közben a városok demokrata vezetőit hibáztatták azért, hogy erőszakká fajultak a George Floyd halála miatt kialakult tiltakozó megmozdulások.

Lori Lightfoot bárkit, aki tud valamit a keddi lövöldözésről, arra kért, hogy akár névtelenül is, de álljon elő az általa ismert információkkal, s ossza meg azokat a hatóságokkal.

hirdetés

A greshami lövöldözés helyi idő szerint 18 óra 30 perc körül történt, nem sokkal az után, hogy a gyászolók elhagyták a ravatalozó környékét egy múlt héten, a város másik részén lelőtt férfi temetése után.

A rendőrök szerint egy gyorsan elhajtó fekete autóból adták le a lövéseket a gyászolókra, akik közül volt, aki viszonozta a tüzet. Az autó aztán karambolozott, s a benne ülők elmenekültek a helyszínről. Egy embert azonban őrizetbe vettek, s megkezdték kihallgatását.

Egy szemtanú a Chicago Sun-Timesnak elmondta, hogy amikor az utcára lépett, látta, hogy emberek hevernek mindenfelé a földön, akiket láthatóan meglőttek.

Egy helyi rendőrtiszt szerint a helyszínelők hatvan lövés nyomait számolták össze a helyszínen. Elmondta azt is, hogy minden áldozat felnőtt volt, s öt különböző környékbeli kórházba szállították őket ellátásuk céljából.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020