hirdetés
Külföld

Saját párja volt a kanadai lövöldöző első áldozata

A rendőrség mostanra kiderítette, hogy saját barátnője volt a kanadai lövöldöző első áldozata, azonban a nőnek sikerült megmenekülnie a támadás elől. Az elkövető ezt követően huszonkét embert ölt meg magát rendőrnek álcázva, köztük olyanokat, akiket ismert, s olyanokat is, akik csak véget akartak vetni az ámokfutásnak, vagy segíteni akartak az áldozatoknak.

Saját párja volt a kanadai lövöldöző első áldozata

A férfi barátnője egy egész éjszakán át rejtőzködött az elkövető elől egy erdőben, és kiemelt szemtanúnak minősül a nyomozásban. A nő a BBC cikke szerint másnap reggel jött elő az erdőből, ahol a rendőröknek elmondta, hogy mi történt.

A hatóságok szerint a gyanúsított férfi – Gabriel Wortman – huszonkét embert ölt meg tizenkét óra leforgása alatt a kanadai Nova Scotiában.

A rendőrök azt mondják, hogy az áldozatok közül többeket ismert a támadó, azonban voltak olyan emberek is, akiket nem ismert, és azért lőtt rájuk, mert megpróbáltak közbeavatkozni vagy az áldozatoknak segíteni.

A támadó valósághű rendőrségi egyenruhát viselt, valamint több órán át olyan autót vezetett, amely kiköpött mása volt egy valóságos rendőrautónak – mindez pedig alighanem hozzájárult az esettel kapcsolatosan jelentkező kuszasághoz.

hirdetés

Az indítékot a rendőrség továbbra sem állapította meg, és azt sem tudják, hogy mennyire tervezhette meg előre az elkövető a támadást. Elmondták azonban, hogy a fegyverek többségét illegálisan, az Egyesült Államokban szerezte be az elkövető.

A lövöldöző maga is életét vesztette, amikor április 19-én helyi idő szerint 11 óra 30 perckor egy benzinkútnál összetűzésbe került a rendőrökkel.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020