hirdetés
Külföld

Oroszországban is megjelent az indiai variáns

Oroszországban is megjelent a koronavírus indiai variánsa, a kórokozót Uljanovszkban tanuló indiai diákoknál azonosítottak - jelentette csütörtökön a Kommerszant című orosz napilap.

Oroszországban is megjelent az indiai variáns

Az orosz fogyasztóvédelmi felügyelet (Roszpotrebnadzor) uljanovszki területi igazgatósága a Kommerszantnak elmondta, hogy a variáns jelenlétét az uljanovszki állami egyetem 16 indiai diákjának Covid-tesztjében mutatták ki.

A Roszpotrebnadzor szerint 130, az egyetem orvosi karán tanuló diák érkezett Indiából a Volga menti nagyvárosba áprilisban, májusban pedig további 18. Borisz Kosztyisko rektor közlése szerint a diákok koronavírustesztje még negatív eredményeket mutatott a határon. A megérkezésüket követően megismételt tesztek azonban már 60 embernél mutattak ki koronavírus-fertőzést, közülük 16 esetében pedig az indiai vírustörzset azonosították, mindnyájukat koronavírus-fertőzötteket kezelő kórházakba vitték.

A Roszpotrebnadzor regionális igazgatósága szerint kizárt, hogy az indiai variáns kijusson a megfigyelőből - ahová korábban az indiai diákokat helyezték - és a koronavírus-fertőzötteket kezelő kórházakból. A regionális kormányzat közölte: bízik a hatóság következtetéseiben, de szükség esetén kész további lépéseket tenni.

A rendelkezésre álló információk szerint az indiai változat fertőzőbb a korábban ismert variánsoknál, a kutatások első eredménye szerint az emberi immunrendszer kevésbé képes reagálni erre a mutánsra. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) hétfőn közölte, hogy az indiai változatot globális aggodalomra okot adó variánsként azonosították.

hirdetés

Forrás: MTI

(A borítókép forrása: pixabay.com / Gerd Altmann)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020