hirdetés
Külföld

Oroszország megtámadta Ukrajnát - Ukrajna megszakította diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal

Oroszország támadást indított Ukrajna ellen csütörtökön, helyi idő szerint hajnali öt óra tájban, a fővárosból, Kijevből és több ukrán nagyvárosból számoltak be helybeliek arról, hogy robbanásokat hallottak.

Oroszország megtámadta Ukrajnát - Ukrajna megszakította diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal

Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint legalább négy robbanás történt a kelet-ukrajnai Kramatorszkban, erőteljes robbanás volt a déli országrészben lévő Odesszában, továbbá a keleti országrészben Harkivban és az Azovi-tenger partján fekvő Bergyanszkban. A nyugati országrészben Zsitomirból jelentettek robbanáskat. Közben a Donyec-medencei frontvonalon a szakadárok tüzérségi tűz alá vették az ukrán fegyveres erők állásait.

A fővárosban, Kijevben a Boriszpil nemzetközi repülőtér felől, illetve a Dnyeper folyó balpartján lévő kerületekben hallottak helybéliek robbanást.

Az eddigi jelentések szerint katonai objektumokat és repülőtereket ért támadás. Az ukrán katasztrófavédelmi szolgálat szerint Kijevben lakóépületekben is keletkeztek károk, személyi sérülésekről nem érkezett hír.

Az ukrán határőrszolgálat azt közölte, hogy az orosz támadás Fehéroroszországból, Oroszországból és a Moszkva által önkényesen elcsatolt Krím-félszigetről indult. A határmenti ellenőrzőpontokat tüzérséggel, nehézfegyverekkel és kézi lőfegyverekkel támadták öt régióban, Luhanszk, Szumi, Harkiv, Csernyihiv és Zsitomir megyékben, valamint a Krím-félsziget felől.

hirdetés

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök videóüzenetben jelentette be, hogy bevezetik a hadiállapotot Ukrajnában. A bejelentést az elnök azután tette, hogy ülésre hívta össze az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot (RNBO).

"Reggel Putyin különleges katonai műveletet jelentett be a Donyec-medencében. Oroszország megtámadta katonai infrastruktúránkat és határőrségünket. Ukrajna számos városában robbanások hallatszottak. Ukrajna egész területén hadiállapotot vezetünk be" - fogalmazott az államfő.

Hozzátette, hogy "egy perce" beszélt Joe Biden amerikai elnökkel és már megkezdték Ukrajna nemzetközi támogatásának előkészítését.

Az embereket arra kérte, hogy őrizzék meg a nyugalmukat és lehetőleg maradjanak otthon. Közölte, hogy ő maga, a kormány, a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) és a fegyveres erők mindannyian teszik a dolgukat és ígéretet tett arra, hogy folyamatosan tájékoztatja a közvéleményt.

Az ukrán főváros vezetése a Telegram üzenetküldő portálon közölte, hogy légi fenyegetést rögzítettek Kijevben. A városi adminisztráció arra kérte a kijevieket, hogy ha bekapcsolnak a szirénák, haladéktalanul menjenek az óvóhelyekre. Vitalij Klicsko kijevi polgármester az Ukrajinszka Pravda hírportálnak hozzátette: jobb, ha most mindenki otthon marad, de aki aggódik, lemehet az óvóhelyre.

Zelenszkij csütörtökre virradóan, még a támadás előtt közzétett videoüzenetében az Oroszországi Föderáció állampolgáraihoz fordult, feltéve nekik a kérdést, hogy akarnak-e háborút, mert - mint mondta - Ukrajna népe békét akar.

#### "Ukrajna az Önök híreiben és Ukrajna a valóságban két teljesen különböző ország. Azt mondják, hogy utáljuk az orosz kultúrát. Hogyan lehet utálni a kultúrát, bármilyen kultúrát? A szomszédok mindig kulturálisan gazdagítják egymást. Ez azonban nem teszi őket eggyé. Különbözőek vagyunk, de ez nem ok arra, hogy ellenségek legyünk" - hangoztatta Zelenszkij. Hangsúlyozta, hogy az ukránok maguk akarják meghatározni történelmüket "békésen, nyugodtan és őszintén".

"Hallgassatok meg bennünket! Ukrajna népe békét akar. Az ukrán kormány is, és ezért mindent megtesz, amit tud" - szögezte le az elnök. Kijelentette, hogy csakis Oroszország polgárain múlik, hogy ők akarnak-e háborút vagy sem.

Zelenszkij közölte, hogy csütörtökön újfent telefonmegbeszélést kezdeményezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, de nem kapott választ.

Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban rendelte el katonai művelet végrehajtását a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken.

A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen.

Az előzetes információk alapján meghaladta a húszat az Ukrajnát csütörtökön ért orosz csapások halálos áldozatainak és sebesültjeinek a száma - közölte Anton Herascsenko, az ukrán belügyminiszter tanácsadója a Facebookon.

Megerősítette, hogy a Kijev környéki Brovari településen lévő katonai városban a légicsapások következtében tűz ütött ki több épületben, az előzetes információk szerint egy személy életét vesztette, hatan sérüléseket szenvedtek.

A Donyeck megyei Mariupolban egy ember halt meg, és kettő megsebesült. Más források szerint a városban egy gyermek és három felnőtt sebesült meg. Légitámadás érte a dél-ukrajnai Odessza megyében lévő Pogyilszk települést, ahol ennek következtében hatan meghaltak, heten megsebesültek és 11-en eltűntek.

Az északkeleti Szumi megyében lévő konotopi járásban tűz alá került egy személyautó, egy gyermek és egy nő sérült meg.

A tanácsadó felsorolt még több olyan katonai objektumot az ország különböző részein, amelyeket a belügyminisztérium operatív szerveinek értesülései szerint csapás ért, valamint egy hidat, azonban a személyi áldozatokról nem adott közre több információt.

Az ország középső részében lévő Cserkaszi megyében, Umany település központjába csapódott be egy orosz lövedék, aminek következtében egy ember életét vesztette és legalább öten megsebesültek - közölte Olkeszandr Szkicsko, a megye kormányzója. Az umanyi járásban, egy ottani laktanya körzetéből elkezdték evakuálni a lakosokat - tette hozzá a tisztségviselő.

  • Izrael megkezdte az izraeliek és a zsidók segítését és kimenekítését Ukrajnából.
  • Az európai uniós központi intézmények vezetői a csütörtök esti rendkívüli kormányfői EU-találkozón az orosz gazdaság stratégiai ágazatait megcélzó, új, hatékony szankciókat tartalmazó csomagot terjesztenek a tagállamok vezetői elé jóváhagyásra - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján.
  • Mario Draghi miniszterelnök közleményében "indok nélkülinek és nem igazolhatónak" ítélte meg Oroszország katonai műveletét ukrán területen.
  • Lengyelország a legközelebbi órákban befogadóközpontokat létesít az ukrán határnál a menekültek számára - közölte csütörtök reggeli interjújában Pawel Szefernaker lengyel belügyminiszter-helyettes.
  • NATO-szövetségeseinkkel és az Európai Unióval együtt határozottan elítéljük Oroszország "példátlan katonai agresszióját" Ukrajna ellen - írta Janez Jansa miniszterelnök csütörtökön a Twitter-oldalán.
  • Szemtanúk beszámolói szerint óriási sorok alakultak ki a kárpátaljai határátkelőknél és a közelükben található benzinkutaknál.

Működésképtelenné vált az ukrán fegyveres erők légi bázisainak katonai infrastruktúrája - közölte csütörtökön az orosz védelmi minisztérium.

A tárca szerint az orosz fegyveres erők nem mérnek tüzérségi vagy légicsapásokat Ukrajna városaira, az ukrán katonai infrastruktúrát nagypontosságú fegyverek semmisítik meg. A minisztérium az ukrán katonai infrastruktúrát, a légvédelem eszközeit, a katonai reptereket és az ukrán légierőt nevezte meg célpontként. Azt is állította, hogy a polgári lakosságot semmi sem fenyegeti.

"A felderítés eszközei azt mutatják, hogy az ukrán fegyveres erők alegységei és katonái tömegesen hagyják el állásaikat, fegyvereiket hátrahagyva. Az ukrán fegyveres erők fegyverletételt végrehajtott alegységeire nem mérnek csapásokat" - hangzott a tájékoztatás.

A tárca "hazugságnak" nevezte Valerij Zaluzsnijnak, az ukrán fegyveres erők főparancsnokának azt a bejelentését, hogy Oroszországnak repülőgépekben és páncélosokban elszenvedett vereségei vannak.

Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök azt mondta, hogy fehérorosz csapatok nem vesznek rész a donyec-medencei különleges műveletben.

A TASZSZ hírügynökség orosz belügyi forrásokra hivatkozva jelentette, hogy a rendőrség megerősítette a moszkvai metró állomásainak és azok környékének őrizetét, ahol igazoltatnak. A moszkvai belvárosban megerősítették az őrjáratokat.

A RIA Novosztyi hírügynökség azt írta, hogy a moszkvai ukrán nagykövetség sem csütörtökön, sem a közeli napokban nem fogad ügyfeleket.

Az Azovi-tengeren felfüggesztették a hajózást - közölte az orosz hajózási ügynökség (Roszmorrecsflot) sajtószolgálata a TASZSZ-szal.

  • Jelentősen megugrott az európai gázár-jegyzés az Ukrajna elleni orosz támadás hírére, miközben a Gazprom jelezte, hogy nincs fennakadás az orosz földgáz tranzitjában Ukrajnán át.
  • Orbán Viktor miniszterelnök az ukrajnai katonai műveletek miatt csütörtök délelőtt fél 11-re összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Románia az Észak-atlanti Szerződés negyedik cikkének aktiválását kezdeményezi az Ukrajnát ért orosz támadás miatt - jelentette be csütörtökön közösségi oldalán Bogdan Aurescu román külügyminiszter.

A hivatkozott cikk szerint a NATO-tagországok tanácskoznak egymással, valahányszor bármelyikük véleménye szerint a tagországok egyikének területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

Aurescu szerint a NATO-nak egyeztetési mechanizmust kell működésbe hoznia, amely figyelemmel kíséri az Ukrajna elleni irányuló orosz támadás biztonsági kihatásait.

A román külügyminisztériumban válságstábot hoztak létre, hogy konzuli támogatást nyújtsanak az Ukrajnában tartózkodó román állampolgároknak. Csütörtök délig harminc román állampolgár igényelte a kimenekítését. A kijevi román nagykövetség, valamint az odesszai és csernovici főkonzulátus, illetve az aknaszlatinai konzulátus folyamatosan kapcsolatban van azokkal a román állampolgárokkal, akik bejelentették tartózkodási helyüket a külképviseleteknél.

A román külügyminisztériumban működő válságstáb más, Romániában akkreditált külképviseletekkel is tartja a kapcsolatot és kész konzuli segítséget nyújtani azon államok Ukrajnában lévő állampolgárainak is, amelyek már kivonták onnan külképviseletüket.

A térség biztonsági helyzetének romlására reagálva a bukaresti külügyminisztérium már hétfő este - a nyolcszintű figyelmeztetési skálán - a legmagasabb veszélyességi fokozatra emelte Ukrajna kockázati besorolását és a szomszédos ország azonnali elhagyására szólította fel az ott tartózkodó román állampolgárokat.

Közben a bukaresti kormány közölte, hogy egyesített munkacsoportot állítottak fel, amely egyebek mellett folyamatosan megfigyelés alatt tartja az országba érkező, illetve Romániából távozó földgáz mennyiségét és készen áll arra, hogy szükség esetén közbelépjen az ország folyamatos gázellátása érdekében. Románia elegendő földgáztartalékkal rendelkezik ahhoz, hogy a fűtésszezon időszakát kezelje - közölte a bukaresti kormány, hozzátéve: menekültek fogadására is felkészült.

Ukrajna orosz megtámadása miatt Varsó az észak-atlanti szerződés 4. cikke alkalmazását kezdeményezi - közölte csütörtökön Piotr Müller lengyel kormányszóvivő.

A 4. cikk szerint a NATO bármelyik tagállama tanácskozást kezdeményezhet, ha véleménye szerint bármelyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti.

Müller a csütörtök hajnali sajtóértekezletén közölte: Lengyelország állandó NATO-képviselője a szövetséges országok más képviselőivel együtt az észak-atlanti szövetség főtitkárához nyújtotta be a javaslatot a közös egyeztetés, valamint "a NATO határai megsértésének lehetséges, reális fenyegetése" miatt.

A szóvivő bejelentette: Varsó messzemenő szankciókat fog szorgalmazni Oroszország ellen az Európai Tanács csütörtök esti értekezletén. A legújabb ukrajnai fejleményeket Müller szuverén országgal szembeni katonai agressziónak, és a háború de facto meghirdetésének nevezte.

Közölte: szerda óta nemcsak Ukrajna területén, de Lengyelországban is erőteljesebb, kibertámadásra utaló tevékenységet észlelnek.

Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő az ukrajnai helyzet miatt már hétfőtől harmadfokúra emelte a kibervédelmi riasztást, az intézkedés március 4-ig lesz érvényben. A kormányszóvivő a sajtóértekezleten megerősítette: az utóbbi napokban emelték a lengyel hadsereg készenléti szintjét is.

A lengyel külügyminisztérium csütörtök reggel Ukrajna haladéktalan elhagyására szólította fel az ott tartózkodó lengyel állampolgárokat.

Délelőtt az államfői nemzetbiztonsági iroda (BBN) székhelyén Andrzej Duda elnök, Mateusz Morawiecki kormányfő, Jaroslaw Kaczynski, a biztonsági ügyekért felelős kormányfőhelyettes és az illetékes miniszterek tanácskoztak az ukrajnai helyzetről.

A tanácskozást követő sajtóértekezleten Duda a nemzetközi jog példa nélküli megsértésének nevezte az orosz támadást. Hangsúlyozta Lengyelország és a szövetséges országok kiállását Ukrajna mellett, és felszólította Moszkvát a háborús tevékenység beszüntetésére, az Oroszországi Föderáció lakosait pedig arra, hogy e tevékenységben ne támogassák a kormányzatot.

Varsóban az orosz nagykövetség épülete előtt több száz ember gyűlt össze, hogy szolidaritását fejezze ki Ukrajnával. Az ukrán, lengyel és uniós zászlók alatt tüntetőket a helyszínen áthaladó autók dudálással üdvözölték. Tüntetők gyűltek össze a krakkói orosz főkonzulátusnál is.

Ukrajna megszakította diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal - jelentette be Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön Kijevben tartott sajtótájékoztatóján.

"Ukrajna megvédi magát, és nem adja fel szabadságát, bármit is gondoljanak Moszkvában" - idézte az Ukrinform hírügynökség az elnök szavait.

Kijelentette, hogy az orosz megszálló csapatok súlyos veszteségeket szenvedtek el Ukrajna területén, a harcok azonban még folytatódnak. ""Ukrajna fegyveres erői nagyon kemény csatákat vívnak, visszaverik a támadásokat a Donyec-medencében és más régiókban keleten, északon, délen. Az ellenség komoly veszteségeket szenvedett, és még több vesztesége lesz. Ők jöttek a mi földünkre" - hangsúlyozta.

Elmondta, hogy Ukrajnát földön és levegőben is megtámadták, a hadsereg feltartóztatja az ellenséget, de most szüksége van a lakosság támogatására is. Az ukrán államfő felszólította az ukránokat, hogy mindenki, aki kész megvédeni az országot, jelentkezzék szolgálatra, és a kormány felfegyverzi őket.

"Már adunk ki fegyvereket és fogunk is kiadni földünk védelme érdekében, mindenkinek, aki kész megvédeni szuverenitásunkat. Ukrán népünk jövője Ukrajna minden polgárától függ. Mindenki, akinek van harci tapasztalata és aki csatlakozni tud Ukrajna védelméhez, haladéktalanul jelenjék meg a toborzóközpontokban. A belügyminisztérium veteránokat von be az állam védelmébe" - fejtette ki az elnök.

Felhívta továbbá az ukránokat, hogy adjanak vért a sebesült katonák számára.

Zelenszkij kiemelte az ukrán vállalkozások munkájának, az áruk és a szolgáltatások elérhetőségének fontosságát háború idején. "Az ukrán nemzeti bank és Ukrajna bankrendszere minden szükséges forrással rendelkezik az állam pénzügyi szükségleteinek kielégítéséhez, mindennel, ami az állam és az ukrán állampolgárok érdekeinek védelméhez szükséges" - hangoztatta.

Az ukrán elnök az oroszokhoz is felhívást intézett, arra kérte őket, hogy vonuljanak utcára, és tiltakozzanak a háború ellen.

Közben Olekszij Aresztovics, az ukrán elnöki hivatal tanácsadója arról számolt be, hogy az orosz támadásban több mint negyven ukrán katona meghalt és több tucatnyiak megsebesültek. Azt is elmondta, hogy eddig legfeljebb tíz elhunytról tudnak a polgári áldozatok közül.

A legfrissebb ukrán jelentések szerint az ukrán erők már hét orosz katonai repülőgépet lőttek le az ukrán légtérben, valamint egy újabb helikoptert a Kijev melletti Mezsihirja település fölött. Helikopterből eddig ezzel együtt kettőt semmisítettek meg.

Forrás: MTI
hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020