hirdetés
Külföld

Óceánba zuhantak a kínai rakéta darabjai

Már napok óta lázban tartotta a világot a kérdés, hogy vajon hol csapódnak földbe a kínai Hosszú Menetelés 5b rakéta elemei, most pedig szerencsére az derült ki, hogy nem lakott helyen, hanem az Indiai-óceánban landoltak a roncsdarabok – derül ki a kínai űrügynökség tájékoztatásából.

Óceánba zuhantak a kínai rakéta darabjai

A rakéta nagyobb része a légkörbe való visszatérése során megsemmisült, azonban egyes részei a Maldív-szigetek közelében az Indiai-óceánba zuhantak vasárnap – írja a BBC hírportálja a kínai állami média tájékoztatása alapján.

Előzőleg szakértők arra figyelmeztettek, hogy a rakéta darabjainak becsapódása akár lakott területen is bekövetkezhetne, mivel igen csekély pontossággal lehetett megállapítani, hogy hol is érnek majd földet a törmelékek. Kína ellenben azt mondta, hogy kevés a kockázata annak, hogy a rakéta roncsai szárazföldi, különösen pedig lakott területre érkezzenek.

A Hosszú Menetelés 5b rakéta pekingi idő szerint vasárnap 10 óra 24 perckor lépett be a légkörbe, s egyelőre nem tudni károkról vagy sérülésről, amelyet a szerkezet lehulló darabjai okoztak volna.

Az Egyesült Államok űrparancsnoksága mindeközben annyit közölt csak, hogy a rakéta „az Arab-félsziget felett visszatért a légkörbe”, de a pontos becsapódási régiót még nem erősítették meg, azt állítva, hogy nem tudható, vízben vagy szárazföldön csapódott-e be, ami a rakétából maradt.

hirdetés

Az amerikai adatokkal dolgozó Space-Track közlése szerint pedig az derült ki vasárnapra, hogy a rakéta Szaúd-Arábia felett lépett a légkörbe, majd az Indiai-óceánba érkeztek a maradványai, nem messze a Maldív-szigetektől.

Noha a rakéta nagyobb részéről úgy tartották, hogy a légkörben valószínűleg megsemmisül, azért továbbra is nagy volt az aggodalom, hiszen a 18 tonnás monstrum megmaradó darabjai is potenciális veszélyforrást jelenthettek volna.

(A borítókép forrása: pixabay.com)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020