hirdetés
Külföld

Nem történt újabb haláleset Kínában a koronavírussal összefüggésben

Kínában a hivatalos közlés szerint nem történt újabb, a koronavírussal összefüggő haláleset keddre. Ilyen most először fordult elő a járvány januári kirobbanása óta.

Nem történt újabb haláleset Kínában a koronavírussal összefüggésben

A helyi egészségügyi bizottság közlése szerint 32 új fertőzést dokumentáltak, ami csökkenést jelent az előző napi harminckilenchez képest – írja a BBC hozzátéve, hogy egyesek megkérdőjelezik, vajon nem közöl-e a valóságosnál alacsonyabb adatokat az ázsiai ország a koronavírussal összefüggésben.

A kínai kormány azt mondta, hogy eddig több mint 3331 ember halt meg, és 81740 személy esetében igazolták az új koronavírus-fertőzést. A keddi napon megerősített esetek mindegyike esetében a tengerentúli területekről érkeztek a fertőzött személyek.

Kínában aggályok merültek fel amiatt, hogy a fertőzések egy második hullámát hurcolhatnák esetleg az országba a külföldről érkező emberek, ami miatt az ország már korábban lezárta a határait a külföldiek előtt, még akkor is, ha azok vízummal vagy tartózkodási engedéllyel rendelkeznek.

A nemzetközi járatok számát is csökkentették, mind a kínai, mind pedig a külföldi légitársaságoknak meghagyva, hogy a járataik legfeljebb 75 százalékos telítettséggel közlekedhetnek.

hirdetés

Mindeközben Vuhan lakosai várhatóan most először hagyhatják el a várost a szerdai napon az év elején bevezetett kijárási tilalom óta. Ehhez azonban a távozni szándékozóknak „zöld” jelzéssel kell rendelkezniük egy széles körben alkalmazott telefonos applikációban. Már most is akadtak olyan, a járvánnyal nem érintett városrészben élő személyek, akik két órára elhagyhatták az otthonaikat.

A vuhani hatóságok ellenben negyvenöt lakóháztól vonták vissza a járványmentes státuszt például azért, mert a lakók közül akadtak, akik nem mutattak tünetet, de fertőzöttek voltak. Kína egyébként április óta számol csak be a tünetmentes hordozókról, akik közül már 1033 személy van egészségügyi megfigyelés alatt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020