hirdetés
Külföld

Minden eddiginél „jelentősebb” lehet a most felfedezett koronavírus-mutáció

Egy vezető brit egészségügyi tisztviselő szerint az újonnan felfedezett koronavírus-mutáció az eddigiek közül a „legnagyobb jelentőségű” lehet, mert nemcsak a terjedése gyorsabb, de a vakcinák hatásossága is alacsonyabb lehet ezzel a variánssal szemben.

Minden eddiginél „jelentősebb” lehet a most felfedezett koronavírus-mutáció

Az egyelőre csak B.1.1.529 névvel illetett új variáns a kutatók aggályai szerint könnyebben terjedhet a korábbi mutációknál, valamint kisebb lehet vele szemben a védőoltások hatásossága – írja a BBC.

Jenny Harries, a brit Egészségvédelmi Ügynökség (UKHSA) ügyvezetője azt mondta, hogy a jelen pillanatig talált legjelentősebb variánsról van szó, és sürgős kutatás szükséges ahhoz, hogy többet megtudjunk a variáns terjedéséről, súlyosságáról, valamint a vakcinákkal szembeni ellenállóságáról.

Hozzátette azt is, hogy már vizsgálják, milyen közegészségügyi lépésekkel lehetne korlátozni a variáns hatásait.

Az Egyesült Királyság nemrég hat afrikai országot – köztük a Dél-afrikai Köztársaságot – érintően beutazási korlátozásokat vezetett be az új variáns terjedésének és behurcolásának megelőzése céljából.

hirdetés

Több afrikai országból az Angliába érkezőknek karanténba kell vonulniuk, míg hat olyan afrikai ország van, amelyet péntektől a „vörös listára” adnak, azaz az onnan induló repülőgép-járatok fogadását ideiglenesen felfüggesztik.

Egyelőre az új variánssal az Egyesült Királyság területén nem találkoztak, és összesen csak 59 megerősített esetet regisztráltak a Dél-afrikai Köztársaság, Hongkong, illetve Botswana területén. A brit beutazási korlátozás a Dél-afrikai Köztársaság mellett Namíbiára, Zimbabwéra, Lesothóra, Botswanára és Szváziföldre terjed ki.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Gerd Altmann)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020