hirdetés
Külföld

Megöltek nyolc embert Atlantában lövöldözésekben

Nyolc ember, köztük több ázsiai származású nő életét vesztette olyan lövöldözésekben, amelyek az Egyesült Államokbeli Georgia államban történtek különböző masszázsszalonokban.

Megöltek nyolc embert Atlantában lövöldözésekben

A rendőrség közlése szerint a lövöldözések egyike Acworthben történt, amely Atlanta külvárosa, a másik kettő pedig két atlantai masszázsszalonban volt – írja a BBC.

Dél-Korea később megerősítette, hogy az áldozatok közül négyen koreai származásúak voltak.

Az amerikai tisztviselők közölték, hogy egy huszonegy éves férfit vettek őrizetbe, aki a jelenlegi feltételezések szerint mindhárom lövöldözés gyanúsítottja lehet.

Azt egyelőre nem tudni, hogy milyen indíték állhatott a lövöldözés mögött.

hirdetés

Az elmúlt hónapokban ugyanakkor megemelkedett az ázsiai származású amerikai polgárok ellen elkövetett gyűlölet-bűncselekmények száma, amely részben a koronavírus terjedésével kapcsolatos közbeszédre vezethető vissza.

Az első lövöldözés helyi idő szerint kedden 17 órakor történt Acworthben, egy Youngs Asian Massage nevű masszázsszalonban. Ketten a helyszínen meghaltak, egy harmadik és egy negyedik személy pedig a kórházba szállítását követően hunyt el. Később megerősítették, hogy az áldozatok közül ketten ázsiai származású nők voltak, valamint egy fehér férfi és egy nő is meghalt, egy hispán férfi pedig megsérült.

Alig egy órával később a rendőrséget egy „folyamatban lévő rabláshoz” hívták ki egy Atlanta keleti részén lévő masszázsszalonhoz, ahol három nő holttestét találták meg a kiérkező rendőrök. Az áldozatok halálát lőtt sérülések okozták minden valószínűség szerint.

Eközben újabb szalonhoz riasztották a hatóságokat nem messze az előző helyszíntől, ahol újabb nőt találtak holtan.

Atlantában az áldozatok mind ázsiai származású nők voltak.

A rendőrök egy Robert Aaron Long nevű férfit vettek őrizetbe, aki a jelenlegi információk szerint mindhárom lövöldözés mögött állhat.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020