hirdetés
Külföld

Lezuhant egy ukrán repülőgép Iránban

Százhetven emberrel a fedélzetén lezuhant egy ukrán Boeing-737 típusú repülőgép Iránban, a helyi Vörös Félhold szerint lehetetlennek látszik, hogy túlélőket találjanak.

Lezuhant egy ukrán repülőgép Iránban

A repülőgép az Ukrán Nemzetközi Légitársaság üzemeltetése alatt állt, és röviddel azt követően zuhant le, hogy Teherán Imam Khomeini Nemzetközi Repülőteréről felszállt – írja a BBC a Fars nevű állami hírügynökség beszámolójára hivatkozva.

Az elsődleges jelentések szerint a repülőgép az ukrán főváros, Kijev felé tartott, mielőtt az incidens történt. Azt egyelőre nem tudni, hogy az esetnek van-e köze az Irán és az Egyesült Államok közötti szembenálláshoz.

A helyszínhez mentő egységeket riasztottak, azonban az iráni Vörös Félhold szervezet vezetője a helyi sajtónak nyilatkozva azt mondta, lehetetlennek tartja, hogy túlélőt találhatnának a balesetet követően.

Az ukrán elnök eközben elmondta, hogy dolgoznak a repülőgép-szerencsétlenség körülményeinek, illetve a halálos áldozatok pontos számának megállapításán. Egyúttal együttérzését fejezte ki, valamint megszakította egy ománi útját, hogy Kijevbe tartson a tragédia miatt.

hirdetés

Frissítés:

Az iráni légvédelem lőtte le, tévedésből, Teherán mellett szerda reggel az ukrán gépet - számol be róla az MTI jordániai sajtóértesülés alapján hozzátéve, hogy más forrásokból egyelőre nem nyert megerősítést ez az információ.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020