hirdetés
Külföld

Közel 50 százalékkal nőtt a vuhani áldozatokról szóló hivatalos szám

A kínai Vuhan városában, ahol tavaly év végén elsőként felütötte a fejét az új koronavírus, a Covid-19-megbetegedésekkel összefüggő halálesetek hivatalos száma a korábban közölthöz képest mintegy 50 százalékkal – 1290 halálesettel – magasabb az újabb közlés szerint.

Közel 50 százalékkal nőtt a vuhani áldozatokról szóló hivatalos szám

A vuhani tisztviselők új adatokat adtak ki, s a korábbiakhoz képest az eltérést egyfelől a jelentés frissítésének, másfelől a kórházakon kívül történt haláleseteknek a számlájára írják. Állítják, hogy nem próbáltak elfedni semmit előzőleg sem – derül ki a BBC cikkéből.

Korábban bírálók azt fogalmazták meg, hogy Kína a vírus okozta járványt a valóságosnál kevésbé súlyosnak állította volna be.

A mintegy 11 milliós lakosú Vuhanban az embereknek több hónapon át szigorú lezárás alatt kellett élnie, amelyet csak nemrégiben enyhítettek.

A legújabb hivatalos adatok szerint Hupej tartományban összesen 3869 haláleset történt, amivel együtt az országosan bekövetkezett halálesetek száma meghaladja a 4600 főt.

hirdetés

A Johns Hopkins Egyetem adatai szerint Kína 84 ezer koronavírus-fertőzést dokumentált, ami a hetedik legmagasabb szám a világon. A járványnak komoly hatása van a kínai gazdaságra is, amely évtizedek óta most először mutatott csökkenést az év első negyedévében.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020