hirdetés
Külföld

Kiderült, ki volt a liverpooli robbantásban meghalt gyanúsított

Egy Emad Al Swealmeen nevű férfi halt meg, amikor egy taxi utasterében házi készítésű robbanószerkezet robbant fel egy liverpooli kórház előtt. A harminckét éves férfi menedékkérőként érkezett az Egyesült Királyságba a Közel-Keletről, állítólag 2017-ben áttért a keresztény hitre.

Kiderült, ki volt a liverpooli robbantásban meghalt gyanúsított

A gyanúsított bérelt otthonában „fontos bizonyítékot” találtak – írja a BBC a rendőrség közlése alapján.

Mindeközben elengedtek négy férfit, akiket korábban őrizetbe vettek az esettel összefüggésben.

Hétfőn este a régió terrorellenes erőinek vezetője, Russ Jackson azt közölte, hogy egy, a Liverpool délkeleti részén fekvő Rutland Avenue-n lévő ingatlan vált a nyomozás központi elemévé, ahol Al Swealmeen-t nem sokkal azelőtt felvette a taxi, hogy a jármű a szülészeti klinika elé ment volna.

A taxit vezető David Perry még azelőtt sikeresen elhagyta az autót, hogy az kigyulladt volna, így kisebb sérülései keletkeztek csak, és azóta haza is engedték a kórházból.

hirdetés

Russ Jackson azt mondta, hogy vasárnap reggel óta jelentős előrelépést sikerült elérniük, és már jobban átlátják, milyen elemekből állt a bomba, ahhoz hogyan jutott hozzá az elkövető, és miként állíthatta össze végül a robbanószerkezetet.

Ahhoz ugyanakkor még hetekre lehet szükség, hogy a robbanás előkészületeivel és megtervezésével kapcsolatos információkat feldolgozzák.

Az incidenssel összefüggésben vasárnap három huszonéves férfit vettek őrizetbe, majd hétfőn egy húszéves férfit ugyancsak elfogtak, de mind a négyüket elengedték azóta a meghallgatásukat követően.

A taxi utasterében elhunyt gyanúsított beszámolók szerint évekkel ezelőtt a liverpooli anglikán katedrálisban hivatalosan áttért a keresztény hitre, korábban muszlim volt. A templom egyébként a robbantás helyszínéhez igen közel található.

Al Swalmeen korábban hat hónapos szankciót kapott késsel történt visszaélése miatt, azonban mentális állapotát is figyelembe vették a büntetés kiszabásakor. Egy pár, aki személyesen ismerte, mindenesetre elmondásuk megdöbbent a híreken, mivel egy nagyon kedves embernek tartották az illetőt.

Hétfőn Nagy-Britanniában megemelték a terrorkészültség szintjét, mivel a hónapban már a második terrorgyanús eset történt. Bármilyen konkrét információ azonban nem áll rendelkezésre esetlegesen valószínűsíthető terrorcselekmény előkészületeiről vagy kockázatáról.

(A borítókép forrása: pixabay.com / MagnusGuenther)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020