hirdetés
Külföld

Kapott oxigént, de nem került lélegeztetőgépre Boris Johnson

Boris Johnson brit miniszterelnök intenzív osztályra került egy londoni kórházban, miután a koronavírus okozta tünetek súlyosbodtak nála.

Kapott oxigént, de nem került lélegeztetőgépre Boris Johnson

Az ötvenöt éves brit miniszterelnöknek oxigént adtak, lélegeztetőgépre azonban nem szorult – közölte a BBC szerint Michael Gove.

Boris Johnson ideiglenes helyettesítésére Dominic Raab külügyminisztert kérték fel, aki kedden azt közölte, hogy a miniszterelnök „igen jó kezekben van”. Mindeközben több ország vezetői is jókívánságukat küldték Johnsonnak.

Boris Johnsont a Szent Tamás Kórházban kezdték ápolni vasárnap este, miután „makacs tüneteket” tapasztaltak az esetében, majd helyi idő szerint hétfőn 19 órakor az intenzív ellátási osztályra vitték. A tájékoztatás szerint ugyanakkor ez csak elővigyázatossági lépés volt, s azért vitték erre az osztályra, hogy lélegeztetőgép közelében legyen.

Michael Gove a BBC Radio 4 egy műsorában azt mondta:

hirdetés

„A miniszterelnök nincsen lélegeztetőgépen. Oxigén támogatásban részesült”.

Elmondta azt is, hogy amennyiben állapotában változás következik be, úgy az ország tájékoztatásban részesül. Ugyancsak folyamatosan értesítik a miniszterelnök állapotáról a királynőt, a Buckingham-palota közlése szerint.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020