hirdetés
Külföld

Illegális bevándorlás - Erdogan: a Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből

A Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből - szögezte le Recep Tayyip Erdogan török elnök hétfőn Ankarában civil szervezetek képviselői előtt.

Illegális bevándorlás - Erdogan: a Nyugat is ki fogja venni a részét a migráció jelentette teherből

Beszédében Erdogan úgy fogalmazott: "hónapokkal ezelőtt megmondtam, hogy ha a Nyugat nem veszi ki a részét e teherből, megnyitjuk a kapukat".

"Ezek nem vették komolyan a dolgot, és úgy gondolták, blöffölök, aztán amikor megnyíltak a kapuk, egymás után kezdtek el jönni a telefonhívások, hogy zárjuk be" - mutatott rá a török elnök, hozzátéve: "mi pedig megmondtuk, hogy a téma le van zárva, a kapuk már nyitva állnak, és most ti is ki fogjátok venni a részeteket ebből a dologból".

Erdogan a török-görög határra érkező migránstömegekre utalva jelezte: "a tegnapi nappal a számok nagymértékben növekedtek és csak nőnek tovább".

Jelezte: hétfő este Bojko Boriszov bolgár miniszterelnököt fogadja, később pedig telefonon beszél Angela Merkel német kancellárral.

hirdetés

Erdogan nem sokkal ezt követően a török kormánypárt egyik ankarai rendezvényén szólalt fel, ahol kijelentette: véget ért az a korszak, amelyben Törökország egyoldalúan tett áldozatokat a menekültekért.

"Amióta megnyitottuk határainkat, százezrek keltek útra Európa felé, de ez a szám hamarosan már csak milliós nagyságrendekben lesz kifejezhető" - hangoztatta a török államfő.

Ankarai illetékesek a múlt héten közölték: Törökország már nincs abban a helyzetben, hogy feltartóztassa a menekülteket, és megnyitotta a határokat az Európa felé igyekvők előtt. Süleyman Soylu török belügyminiszter vasárnap a Twitteren azt állította, hogy este 19 óra 40 percig 100 577 migráns hagyta el az országot az Európai Unióval határos török Edirne tartományon keresztül. Ezt a görög és a bolgár hatóságok is cáfolják, miután mindkét ország megerősítette keleti határa védelmét.

A görög rendőrség szerint péntek óta több mint 15 500 illegális határátlépési kísérletet akadályoztak meg, de például Kraszimir Karakacsanov bolgár védelmi miniszter vasárnap egyenesen úgy nyilatkozott, hogy az országba egyetlen migráns sem érkezett, és a határon nyugodt a helyzet.

A magánkézben lévő Ihlas török hírügynökség hétfőn már az időjárás-előrejelzést is úgy vezette fel, hogy a várható időnek örülhetnek a menekültek.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020