hirdetés
Külföld

Halálos robbanás történt egy iráni klinikán

Az iráni főváros, Teherán egyik kórházában robbanás történt, amelynek következtében legkevesebb tizenkilenc ember életét vesztette – tudatták helyi tisztviselők.

Halálos robbanás történt egy iráni klinikán

Legkevesebb tizenkilencen meghaltak és többen megsérültek a Sina Athar Klinikán az incidens következtében, s attól tartanak, hogy a halálos áldozatok száma még emelkedhet – írja a BBC.

Az iráni állami média vezető tisztviselők szavai alapján azt közölte, hogy a robbanást gázszivárgás okozta.

A televíziós felvételeken látható volt, hogy a klinika épületéből füstfelhők emelkednek az égbe, mígnem végül több órás küzdelem árán sikerült megfékezniük a lángokat a tűzoltóknak.

Az áldozatok többsége a helyi hatóságok közlése szerint nő volt – közülük többen a felsőbb emeleteken voltak, ahol a műtőszobák is találhatóak. Mindez azt jelenti, hogy a sérültek és halálos áldozatok közül többen műtét után bent fekvő betegek, illetve látogatók, hozzátartozók lehettek.

hirdetés

„Sajnos a forróság és a sűrű füst miatt életüket vesztették”

– fogalmazott egy tűzoltó az áldozatokkal kapcsolatosan, megjegyezve, hogy húsz embert sikerült kimenekíteniük a tűzoltóknak.

A kórházban kisebb műtéteket végeztek, illetve egészségügyi képalkotó eljárásokat alkalmaztak a betegeken. Összesen huszonöt ott dolgozó tartózkodott az épületben a robbanás idejében.

Nem sokkal ezt a robbanást megelőzően egy teheráni katonai létesítményben is detonáció történt.

A mostani esetről annyit lehet tudni, hogy a hatóságok szerint gázszivárgás volt a kiváltó ok, ám a pontos körülmények és okok egyelőre nem egészen ismertek.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020