hirdetés
Külföld

Halálos késelés történt egy szlovák iskolában

Az iskola igazgatóhelyettese meghalt, több diák pedig megsérült Szlovákia északi részén, ahol egy iskolában történt késelés.

Halálos késelés történt egy szlovák iskolában

A támadást elkövető huszonkét éves férfi az intézmény egykori diákja volt, s úgy jutott be az épületbe, hogy betört oda – derül ki a BBC cikkéből.

Az eset Vrutky (Ruttka) városában történt, s a rendőrség közlése szerint már ellenőrzés alá vonták a helyzetet. A támadót lelőtték.

A szúrt sérülések miatt kórházba szállított személyek között két gyermek is volt. Az intézményben egyébként az egészen kiskorú, óvodás gyermekektől a középiskolás korúakig sokakat tanítanak.

Milan Lucansky rendőrségi vezető azt mondta, hogy a késelő betörte az üvegajtót azért, hogy az épületbe jusson, majd egy kést használt, amikor az iskola igazgatóhelyettese kérdőre vonta. Az igazgatóhelyettest a támadó halálosan megsebesítette, és a gondnoknak is sérülést okozott.

hirdetés

Ezt követően a rendőr szerint a férfi a legközelebb lévő osztályterembe rohant, ahol egy tanárnőt súlyosan, két tanulót pedig egyelőre nem tudni, mennyire komolyan, de megsebesített, mielőtt aztán menekülni próbált volna. Menekülési kísérletében a megsebesített gondnok akadályozta meg őt.

Rövid időn belül a helyszínre érkeztek a rendőrök, akik az elkövetőt megpróbálták őrizetbe venni, ám amikor az késsel szegült ellenük, lelőtték. Két rendőr is megsérült ennek során.

Egyelőre nem tudni biztosan, hogy milyen állapotban vannak azok a sérültek, akiket kórházba vittek, ám beszámolók szerint legalább egyikük életveszélyben van. Valamennyi sérültet egy közeli város kórházába vitték.

A támadás indítéka jelenleg még nem ismert.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020