hirdetés
Külföld

Elon Musk szerint nem volt gyanúsítás, amikor azt mondta egy búvárra, hogy „pedo fickó”

Elon Musk, a Tesla vezetője azt mondta, nem állt szándékában esetleges kiskorú ellen elkövetett tettekkel vádolni a tizenkét thaiföldi fiú kimentésén dolgozó brit búvárt, amikor a Twitteren „pedonak” nevezte őt.

Elon Musk szerint nem volt gyanúsítás, amikor azt mondta egy búvárra, hogy „pedo fickó”

A tizenkét, barlangban rekedt thaiföldi fiú mentésében segédkező hatvannégy éves Vern Unsworth rossz hírnév keltése okán perelte Muskot - számol be róla a BBC.

A bírósági dokumentumok szerint Musk ügyvédjei azzal érvelnek, hogy a Dél-afrikai Köztársaságban, ahol ő felnőtt, a „pedo” egy széles körben használt kifejezés volt a „fura öregemberekre”.

Az egész vita azzal kezdődött, amikor a CNN TV interjújában Unsworth Elon Musk miniatűr tengeralattjáróját bírálta azt állítva, hogy az a mentésben nem segítene, és csupán a nyilvánosság miatt ajánlotta fel a Tesla-vezér. Hozzátette azt is, hogy szerinte Musk akár „oda is dughatná a tengeralattjárót, ahol fáj”.

Erre reagálva mondta a Twitteren Musk, hogy a búvár egy „pedo fickó”, ám később törölte a Twitterről az ezzel kapcsolatos bejegyzéseit, és bocsánatot kért.

hirdetés

Unsworth azonban nem érte be ennyivel, és Los Angelesben rossz hírnév keltéséért perelte Muskot. Musk hétfői bírósági anyagában azt állította, hogy a szó, amit használt, valójában egy szinonimája a „furi öregembernek”, és az emberek megjelenését és viselkedését hivatott bírálni, nem pedig valóságosan gyermekek elleni bűntettel vádolásról van szó,

„Nem állt szándékomban Unsworthöt (...) vádolni. A CNN-interjúban megfogalmazott sértéseire reagálva viszonoztam volna az inzultációt azzal, hogy elmondom a véleményem arról, hogy úgy fest, mint egy furi öregember”

– fogalmazott Musk.

Musk azonban elmondta azt is, hogy tanácsadója magánnyomozót fogadott, mivel Unsworth állítólag kapcsolatba hozható európaiakkal, akik „Thaiföldön kiskorúakkal bonyolódnak problémás felnőtt kapcsolatba”. A negyvenegy éves párjával részben Thaiföldön élő Unsworth tagadja az állításokat.

A búvár ügyvédje az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy álláspontja szerint Musk lépése sérti az igazságot, és hogy eskü alatt tett vallomása változatlanul az eredeti hamis gyanúsítás maradt.

A rossz hírnév keltése miatt indult per várhatóan december másodikán veszi kezdetét.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020