hirdetés
Külföld

Elhunyt Eddie Van Halen, a Van Halen gitárosa

Eddie Van Halen, a Van Halen nevű népszerű rockegyüttes gitárosa és társalapítója daganatos betegségben elhunyt – számolt be a szomorú hírről a zenész fia.

Elhunyt Eddie Van Halen, a Van Halen gitárosa

A hatvanöt éves holland-amerikai zenészt már egy ideje kezelték torokrákja miatt – idézi fel cikkében a BBC.

A zenész bandája, a Van Halen több ismert és népszerű számot is szerzett, amelyek egyike a Jump című szám volt. Ez az Egyesült Államokban 1984-ben a slágerlisták élére került.

Eddie Van Halen fia, Wolfgang a közösségi oldalán emlékezett meg édesapjáról, akiről azt mondta, hogy a legjobb apa volt, akit csak kérhetett volna magának. Úgy érezte, hogy minden perc, amit a színpadon vagy azon kívül apjával töltött, egy ajándék volt.

Wolfgang 2006-ban apja együttesének basszusgitárosa lett, így együtt is játszott apa és fia a bandában.

hirdetés

Fia mellett több híresség és rockzenész is megemlékezett Eddie Van Halenről, egyebek mellett a Kiss énekese, Gene Simmons is, aki „gitáristenségnek” nevezte őt.

A halálhírről elsőként beszámoló TMZ szerint Van Halen a Kaliforniában található Santa Monica-i St Johns Kórházban hunyt el kedden, s utolsó perceiben családtagjai vették őt körül.

Az elmúlt egy évben a zenész sokat volt kórházban, és kemoterápiás kezelést is alkalmaztak nála a betegsége miatt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020