hirdetés
Külföld

Donald Trump elnök kérésére lemondott John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó

Donald Trump amerikai elnök kérésére kedden lemondott John Bolton, az elnök nemzetbiztonsági tanácsadója - jelentette a Fox televízió és több más amerikai médium, miután Donald Trump amerikai elnök egyik Twitter-bejegyzésében is közölte.

Donald Trump elnök kérésére lemondott John Bolton amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó

"Előző éjjel tájékoztattam John Boltont, hogy többé nincs szükség a szolgálataira a Fehér Házban. Nagyon nem értettem egyet vele néhány javaslatát illetően, mint ahogyan így voltak ezzel mások is a kormányzatban. Ezért felkértem Johnt hogy mondjon le." - írta mikroblogjában az amerikai elnök kedden délelőtt.

Trump egyúttal köszönetet mondott Bolton eddigi munkájáért, és bejelentette, hogy a jövő héten megnevezi az új nemzetbiztonsági tanácsadót.

Az elnök mikroblog-bejegyzése után Bolton is közzétett egy Twitter-bejegyzést, amelyben szó szerint azt írta: "tegnap éjjel felajánlottam a lemondásomat az elnöknek, mire Trump elnök azt mondta, térjünk vissza rá holnap".

A bejelentésre azt követően került sor, hogy amerikai sajtóhírek szerint Bolton kifejezetten ellenezte az Egyesült Államok és az afganisztáni tálibok között tervezett béketárgyalásokat Camp Davidben.

hirdetés

Az amerikai sajtó egyébként korábban is többször említést tett arról, hogy a nemzetbiztonsági tanácsadó már nem élvezi az elnök teljes bizalmát. Nagy feltűnést keltett például, hogy amikor az idén, június végén, Donald Trump az Észak- és Dél-Koreát elválasztó demarkációs vonalnál találkozott Kim Dzsong Un észak-koreai vezetővel, Bolton nem volt jelen.

Amerikai elemzők tudni vélik azt is, hogy Trump és Bolton között lényeges nézetkülönbségek voltak az Észak-Koreával, Iránnal és Afganisztánnal kapcsolatos politika megítélésében. A The New York Times szerint a feszültség közöttük különösen az elmúlt hónapokban éleződött ki, miután Trump júniusban az utolsó pillanatban visszavont egy korábbi döntést az Irán elleni csapásmérésről.

A Fehér Ház kedden a kora délutáni órákban sajtótájékoztatót tart Mike Pompeo külügyminiszter és John Bolton részvételével.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020