hirdetés
Külföld

Donald Trump bejelentette: betiltják a TikTokot az Egyesült Államokban

Donald Trump amerikai elnök arról tett bejelentést, hogy betiltja az Egyesült Államokban a kínai tulajdonban álló TikTok nevű közösségi oldalt. Az elnök újságíróknak azt mondta, hogy már akár szombaton is aláírhatja az erről szóló rendeletet.

Donald Trump bejelentette: betiltják a TikTokot az Egyesült Államokban

Amerikai biztonsági tisztviselők aggályaikat fejezték ki a kínai ByteDance birtokolta alkalmazást illetően, mivel azt szerintük arra is fel lehetne használni, hogy az amerikai állampolgárok személyes adatait gyűjtsék – derül ki a BBC cikkéből.

A TikTok tagadta, hogy a kínai kormányzat irányítaná, vagy akár, hogy adatokat osztana meg vele. A ByteDance számára egyébként igen nagy nehézséget jelenthet, ha betiltják a TikTokot az Egyesült Államokban, mivel ott mintegy 80 millió havi felhasználót sikerült magukhoz láncolniuk.

Egyelőre a bejelentésen túl arról nem sok mindent árult el az elnök, hogy miként, milyen hatóságra hivatkozva, s milyen jogi lépések kilátásba helyezésével vezetnék be az amerikai tilalmat.

Előzőleg a Microsoft már tárgyalt a ByteDance-szel a TikTok megvásárlásáról, az amerikai elnök azonban nem tűnt úgy, mintha lehetségesnek tartaná ezen üzlet nyélbe ütését. Ha mégis megállapodnának a felek, s lehetőségük is volna az üzletre, úgy a ByteDance a jövőben nem vehetne részt a TikTok amerikai működésében.

hirdetés

A TikTok szóvivője Trump elnök bejelentésére ugyan nem kívánt reagálni, de elmondta, hogy bíznak a TikTok hosszú távú sikerében az Egyesült Államokban.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020