hirdetés
Külföld

Brazília nem fogadja el a G7 országok felajánlását az erdőtüzek megfékezéséhez

A brazil kormány a közlése szerint visszautasít bárminemű segélyt, amelyet a G7 országok esetlegesen felajánlanának számára az Amazonason pusztító erdőtüzek megfékezésére.

Brazília nem fogadja el a G7 országok felajánlását az erdőtüzek megfékezéséhez

Emmanuel Macron francia elnök, aki a hétfőn zárult G7-es csúcstalálkozó házigazdája volt, azt mondta, hogy mintegy 22 millió dolláros összeget tennének elérhetővé az erdőtüzek megfékezésére – idézi fel a BBC.

A brazil tisztviselők ugyan nem indokolták meg, hogy miért utasítják el ezt az összeget, ám Jair Bolsonaro azzal érvelt, hogy szerinte Franciaország „gyarmatként” kezeli Brazíliát.

A brazil védelmi miniszter, Fernando Azevedo e Silva szerint az erdőtüzek nem tombolnak jelenleg megfékezhetetlenül. A miniszter közlése szerint 44 ezer katonát irányítottak a tűz megfékezésére és a környezeti bűncselekmények kordában tartására az Amazonas térségébe.

A G7 országok felajánlásával kapcsolatosan Onyx Lorenzoni vezérkari főnök egy helyi lapnak azt mondta, hogy „köszönik szépen, de ezeket az erőforrásokat talán inkább költhetnék Európa újraerdősítésére”.

hirdetés

Egyúttal felhívta a figyelmet, hogy míg Macron nem tudott megelőzni egy tüzet egy templomban (ezzel az áprilisi, a Notre Dame székesegyházat ért tűzre tett célzást), amely a világörökség részét képezi, most az ő országukat szeretné kioktatni. Egyúttal a tisztviselő úgy véli, hogy Brazília bármely országnak „példát mutathatna” az őshonos erdők védelmét illetően.

Brazíliában, kiváltképpen az Amazonas esőerdeiben korábban nem látott számú tüzek ütötték fel a fejüket, amelyet immár az ország űrkutatással foglalkozó ügynöksége is megerősített. Emmanuel Macron mindezt múlt héten az egész világot érintő válságnak nevezte.

A brazil elnök bírálói szerint csak tovább ront a helyzeten a környezetvédelemmel ellent mondó megnyilvánulásaival.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020