hirdetés
Külföld

Belgiumban ápolják égési sérülései miatt a hősies román orvost

Belgiumba vitték kórházi ellátás céljából azt a román orvost, aki súlyos égési sérüléseket szenvedett, miközben koronavírusos betegeket próbált kimenteni a kigyulladt kórházból.

Belgiumban ápolják égési sérülései miatt a hősies román orvost

Dr. Catalin Denciut Ludovic Orban román miniszterelnök hősiesnek nevezte, s különös tekintettel a bátorságáért és önfeláldozásáért méltatta őt – írja a BBC.

Az orvos szombaton a Piatra Neamțben (Karácsonykő) található kórházból próbált kimenteni embereket, miután az épület kigyulladt. A tűzben kilenc beteg halt meg.

Az esettel kapcsolatosan vizsgálatot indítottak, melynek során azt próbálják kideríteni, hogy hogyan keletkezett tűz a kórház intenzív ellátási osztályán, s aztán terjedt át onnan egy másik kórteremre is.

Egyes beszámolók szerint egy orvosi eszköz gyulladt ki, s a lángok átterjedtek egy közeli oxigénpalackra is. A helyi tisztviselők azt mondták, hogy az érintett osztályt hivatalos értesítés nélkül helyezték át a harmadik emeletről a másodikra.

hirdetés

A tűzben hét férfi és három nő halt meg, akik életkora 67 és 86 év között volt. Hat másik, koronavírus miatt ápolt személy is megsérült. Őket egy másik kórházba szállították.

A sérült orvost a belgiumi Asztrid királynő honvéd kórházba szállították, előtte pedig testfelülete 40 százalékán keletkezett másod- és harmadfokú égési sérülések miatt Bukarestben látták el őt.

Klaus Johannis román elnök a történteket „hatalmas tragédiának” nevezte, s megjegyezte, fontos kideríteni, hogy mi történt, hiszen ezáltal kerülhető el, hogy a jövőben ismét hasonló eset következzen be.

Romániában a járvány kezdete óta már több mint 360 ezer koronavírusos esetet regisztráltak, a halottak száma pedig megközelíti a kilencezret. Románia-szerte mintegy 13 ezer koronavírusos beteget ápoltak kórházban vasárnap, köztük 1169 személyt intenzív osztályon láttak el.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020