hirdetés
Külföld

Azonosították Sala holttestét

A lezuhant repülőgép nemrégiben fellelt roncsai között megtalálták, s azonosították Emiliano Sala, a Cardiff City futballistája holttestét – írja a BBC a dorseti rendőrség közlésére hivatkozva.

Azonosították Sala holttestét

A BBC szerint a huszonnyolc éves focista repülőgéppel tartott éppen Cardiffba, amikor a gép – a focista mellett csak a pilótával, David Ibbotsonnal a fedélzetén – január 21-én eltűnt a La Manche felett haladva.

A gép roncsait vasárnap reggel találták meg, s a holttestet a szerdai napon emelték ki, majd csütörtök estére a dorseti rendőrség megerősítette, hogy Sala holttestére találtak rá. A rendőrségi közleményben megfogalmazták, hogy a holttestet 2019. február 7-én, csütörtökön vitték a portlandi kikötőhöz, majd a dorseti igazságügyi szakértő hivatalosan is azonosította.

Közölték azt is, hogy Sala és David Ibbotson hozzátartozóit már értesítették az újabb fejleményekről, és továbbra is speciális képzésben részesült szakemberek nyújtanak nekik segítséget a tragédia feldolgozásában.

A roncs közé szorult holttestet hétfőn találták meg, majd két nappal később – a bonyolult körülmények ellenére – sikerült is kiemelniük onnan.

hirdetés

A légi közlekedési baleseteket vizsgáló hatóság (AAIB) közlése szerint a műveletet úgy végezték, hogy az a lehető „legméltóbb” módon történjen, s mindeközben az áldozat hozzátartozóit folyamatosan információval látták el.

A mentésben is részt vett Geo Ocean III hajó a holttestet a Portlandhez legközelebbi kikötőhöz szállította, majd ott megtörtént a hivatalos azonosítás is.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020