hirdetés
Külföld

Az oltottak is terjeszthetik a delta variánst

Az Egyesült Államokban felmerült, hogy az oltottaknak is kellene maszkot viselniük az ország nagy részén az olyan fedett területeken, ahol többen is tartózkodhatnak. Az amerikai CDC (betegségmegelőzéssel foglalkozó központ) ezt a javaslatát azzal indokolja, hogy a már minden vakcinájukban részesült emberek is terjeszthetik a koronavírus delta variánsát.

Az oltottak is terjeszthetik a delta variánst

A CDC által nemrég közölt tanulmányban egyebek mellett kitérnek arra, hogy július harmadikán Provincetown-ban kisebb helyi érintettségű koronavírus-járvány tört ki, amelynek során 469 esetet regisztráltak. Ami azonban megdöbbentő, az az, hogy

az esetek háromnegyede olyan embereket érintett, akik teljes mértékben vakcinázottak voltak.

A Hawaii Public Radio weboldala az NPR cikke alapján azt írja, a tanulmány szerint Massachusettsben alapvetően magas az átoltottság, hiszen a felnőttek körül 69 százalék már megkapta az oltását, oltásait.

A CDC megfigyelte azt is, hogy az oltottak és az oltásban nem részesült emberek körében szinte ugyanolyan mértékű volt a vírus által érintettek száma, vagyis az oltottak is feltehetőleg terjeszthették a vírust. Ez okozza tehát, hogy továbbra is javasolnák a maszkviselést az oltottak esetében is.

hirdetés

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a vakcináknak ne volna haszna. Éppenséggel, a védőoltás igen hatékony volt a komolyabb, kórházi kezelést igénylő megbetegedések megelőzésében, amit több más, a világ különböző pontjain végzett kutatás is igazol.

A Provincetown-ban megjelent járványgóc adatainak elemzése során is azt figyelték meg, hogy az oltottak esetében a tünetek nagyon enyhék voltak, mindössze hét ember került kórházba a góchoz kapcsolódó 900 megbetegedés ellenére, és egyetlen ember sem halt bele a vírus okozta megbetegedésbe.

Mostanra ezt a helyi gócot egyébként javarészt sikerült visszaszorítaniuk, ám az Egyesült Államokban továbbra is terjed a delta variáns, ami miatt a CDC a maszkviselés fenntartását látja indokoltnak.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Jan Felix Christiansen)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020