hirdetés
Külföld

Az EU területén egyhamar nem alkalmazzák várhatóan az orosz vakcinát

Noha több külföldi szakember és a WHO is kételkedik a gyorsan kifejlesztett orosz vakcinával kapcsolatosan, teljesen azért nem zárható ki, hogy alkalmazni lehessen a szert régiónkban is, viszont ehhez előbb mindenképpen törzskönyveznie kell az anyagot az az Európai Gyógyszerhatóságnak is.

Az EU területén egyhamar nem alkalmazzák várhatóan az orosz vakcinát

A Gam-Covid-Vak, újabb nevén Sputnik-V nevű oltóanyagot az orosz Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet fejlesztette ki, s a nyilatkozatok szerint tömeges beadására készülnek – számol be róla az InfoStart.hu.

A tesztelés harmadik fázisa, a tömeges próba ellenben csak most veszi kezdetét, s így most derülhet fény az eseteges, eddig fel nem fedezett mellékhatásokra is, ha vannak ilyenek.

A vakcinát egyelőre még csak összesen hetvenhat személyen próbálták ki, amely kis mintának tekinthető, s a WHO mellett szakértők is aggályosnak tartják például a hivatalos dokumentáció hiányát.

A lap felidézi, egy aNépszavának nyilatkozó, a hatósági engedélyezésben jártas szakember elmondta, hogy hazánkba csak akkor kerülhetne a vakcina, ha az orosz oltóanyagnak lenne az Európai Gyógyszerhatóság (EMA) által kiadott törzskönyve is, amelynek kiadásához legkedvezőbb esetben is fél évre volna szükség.

hirdetés

Akkor lehet egyébként ilyen bejegyzést kapni a szakember szerint, ha az európai gyógyszerhatóság garanciát lát arra, hogy az általa törzskönyvezett termékek biztonságosak és hatékonyak is.

Falus Ferenc korábbi tisztifőorvos a témával kapcsolatosan megjegyezte, szerinte nem lehet annyira rossz az orosz vakcina, ráadásul az oroszok szinte elsőként kormánybizottságot hoztak létre, s közel egy tucat vakcina-próbálkozásuk volt már.

Több olyan, Oroszországban használatos oltóanyag is van egyébként, amelynek nemzetközi törzskönyve nincsen.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020