hirdetés
Külföld

Az amerikai elnök már nem terjeszti a koronavírust

Donald Trump amerikai elnök már nem jelent „kockázatot” a koronavírus esetleges, másokra történő továbbterjesztése szempontjából a Fehér Ház orvosa szerint.

Az amerikai elnök már nem terjeszti a koronavírust

Az orvos, Sean Conley megjegyzése az első hivatalos közlés kedd óta az amerikai elnök egészségi állapotával kapcsolatosan.

Szombaton az elnök a Fehér Háznál az őt köszöntő tömegnek beszédet mondott, miután kórházi tartózkodása után először jelent meg nyilvánosan – idézi fel a BBC.

Egyesek amiatt aggódtak, hogy az elnök a három napos kórházi tartózkodása után esetleg még fertőző lehet, ám orvosa szerint a legújabb teszteredmények alapján nincsen bizonyíték arra, hogy Trump szervezetében aktívan szaporodna a vírus, valamint minden szempontból a vírus visszaszorulása volt megfigyelhető a szervezetében.

A közleményben ugyanakkor azt nem jelentették ki, hogy Trump vírustesztje negatív lett volna, csupán arról beszéltek, hogy az elnököt „érzékeny laboratóriumi teszteknek” vetették alá annak kiderítésére, hogy mennyire van jelen szervezetében még a vírus.

hirdetés

Ezek alapján az orvos szerint már nem jelent kockázatot az elnök mások számára, mivel nem adja tovább a vírust.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020