hirdetés
Külföld

Ausztráliában ismét nő a koronavírus-fertőzések száma

Újból szükségessé váltak bizonyos korlátozások Ausztráliában, ahol a Victoria állam és Új-Dél-Wales közötti határt a koronavírusos esetek Melbourne-i megjelenése következtében lezárták.

Ausztráliában ismét nő a koronavírus-fertőzések száma

Melbourne-ben, Victoria állam fővárosában több száz koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt két hétben, ami az új ausztrál fertőződések 95 százaléka. Egészen eddig Victoria és Új-Dél-Wales államok nyitott határokat tartottak fenn, azonban most lezárták azokat járványügyi okokból – derül ki a BBC cikkéből.

A szerdai nappal életbe lépő korlátozás értelmében csak azok utazhatnak majd a két állam között, akiknek erre van engedélyük.

Daniel Andrews victoriai vezető azt mondta, hogy a döntést Scott Morrison miniszterelnökkel, illetve a másik érintett állam vezetőjével, Gladys Berejikliannal közösen hozták meg.

„Ez egyike azoknak az elővigyázatossági lépéseknek – egyike azoknak a dolgoknak, amelyek szerintem segíteni fognak a vírus féken tartásában szélesebb körben”

hirdetés

– fogalmazott újságíróknak nyilatkozva Daniel Andrews.

Azzal kapcsolatosan, hogy előreláthatólag mikor nyithatják meg ismét a határokat, nem szolgált bővebb információval, noha az országban viszonylag megszokott dolog, hogy például üzleti céllal Sydney és Melbourne között közlekedjenek az állampolgárok.

A három vezető előzőleg azt nyilatkozta, hogy noha a határok lezárása nem volt szükséges, a vírus lokális terjedése aggályokat vetett fel. Korábban egyébként már az új fertőződések zöme külföldről visszatérőket érintett, míg mostanra az esetek több mint 80 százaléka a helyi közösségen belül terjedt.

Victoria államban az új fertőződésekkel összefüggésben több karanténhotelt is vizsgáltak, amelyek némelyikében voltak biztonsági őrök, akik megszegték a szabályokat, s érintkezésbe léptek a vendégekkel.

Júniusban már volt két olyan nap, amikor egyetlen új fertőződést sem dokumentáltak, s ekkor a helyi tisztviselők abban reménykedtek, hogy sikerült megfékezni a vírust, azonban hétfőre 127 új esetet diagnosztizáltak, ami a járvány kezdete óta a legnagyobb napi emelkedést jelenti a fertőzöttek számában.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020