hirdetés
Külföld

Arra kérik Európa lakosait, hogy viseljenek maszkot az ünnepekkor

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra kéri Európa lakosait, hogy viseljenek maszkot a karácsonyi családi összejövetelek alkalmával is.

Arra kérik Európa lakosait, hogy viseljenek maszkot az ünnepekkor

A világszervezet közlése szerint nagy a kockázata Európában annak, hogy a koronavírus újabb hulláma alakuljon ki 2021 első felében, mivel többfelé a vírus terjedése továbbra is jelentős – számol be róla a BBC.

Több európai országban is napi több ezer új fertőződést regisztráltak, valamint nem volt ritka az sem, hogy egy-egy országban akár napi több száz körüli, a koronavírus-fertőzéssel összefüggő haláleset történjen.

Németország egyike azoknak az európai országoknak, ahol – éppen szerdán – újabb szigorításokat vezettek be a pandémia miatt: az iskolák mellett azokat az üzleteket is bezárják, ahol nem alapvető termékeket árusítanak.

Mindeközben Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke bejelentette, hogy egy héten belül engedélyezhetik az első koronavírus elleni vakcinákat. Elmondása szerint az Európai Parlament a Pfizer és a BioNTech közösen, Németországban fejlesztett vakcináját azonnal terjeszthetővé teszi az EU-ban, ami közel egy héttel van korábban, mint eredetileg tervezték.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020