hirdetés
Külföld

Amerikai tisztségviselők szerint Irán lőtte le az ukrán gépet

Amerikai tisztségviselők szerint az ukrán gépet közvetlenül a teheráni repülőtérről történt felszállása után Irán lőtte le - közölte csütörtökön az internetes oldalán a The Wall Street Journal című lap meg nem nevezett magas rangú kormányzati tisztségviselőkre hivatkozva.

Amerikai tisztségviselők szerint Irán lőtte le az ukrán gépet

A lap megfogalmazásában "rendkívül erős a gyanú", hogy a gép nem meghibásodás vagy emberi hiba miatt zuhant le, hanem Irán két föld-levegő rakétát lőtt ki rá. Egy másik, szintén neve elhallgatását kérő tisztségviselő hozzáfűzte: az irániak tévedésből lőhették le a gépet.

A gyanút az alapozza meg, hogy a gép roncsai nagy területen szóródtak szét. A lap által idézett egyik szakértő szerint ugyanis a műszaki hiba miatti zuhanáskor a törmelékek sokkal kisebb körben szóródnak.

A gép lelövésének gyanújáról több amerikai televízió és lap közölt értesüléseket, ám mindegyikük csupán meg nem nevezett forrásokra hivatkozott.

Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban újságíróknak azt mondta: benne is él a gyanú, hogy nem műszaki hiba okozta balesetről lehet szó. Hozzáfűzte, hogy a gép "nagyon durva környéken" repült, és előfordulhatott, hogy "valaki tévedett". Az elnök nem mondta ki egyértelműen, hogy a gépet lelőtték volna.

hirdetés

Az amerikai sajtóban több helyütt - például a CNN hírtelevízióban, a CBS tévében vagy a Newsweek című lapban - emlékeztetnek arra, hogy a gép röviddel azt követően zuhant le, hogy Irán megtorlásként Kászim Szulejmáni - a Forradalmi Gárda Kudsz nevű elitegysége parancsnoka - bagdadi meggyilkolásáért rakétákat lőtt ki iraki katonai támaszpontokra. A CNN meg nem nevezett európai biztonságpolitikai tisztségviselőket idézett, akik szerint az ukrán légitársaság gépét lelőtték.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020