hirdetés
Külföld

A fiatalok révén terjedhet a koronavírus Európában a WHO regionális igazgatója szerint

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális igazgatója, dr. Hans Kluge elmondta, hogy a kontinensen a fiatalok körében megemelkedett fertőződésszám újabb járványkitörésekhez vezethetett a közelmúltban.

A fiatalok révén terjedhet a koronavírus Európában a WHO regionális igazgatója szerint

A regionális igazgató a BBC Radio 4 Today című műsorában elmondta, hogy a hatóságoknak meglátása szerint jobban kell kommunikálniuk a társadalom fiatalabb tagjaival.

„Egyre több országban tapasztalnak lokalizált járványokat és az esetszámok újbóli emelkedését. Amit tudunk az az, hogy ez az emberek viselkedésének megváltozásának következménye”

– fogalmazott Hans Kluge a BBC szerint.

Hozzátette, egyre több olyan beszámolót kapnak több egészségügyi hatóságtól is, amely szerint magasabb az új fertőzések száma a fiatalabb emberek körében. Kluge megjegyezte, ez számára elég nyomós ok arra, hogy újragondolják a helyzetet, s jobban bevonják a fiatalabb korosztályt.

hirdetés

Két lány apjaként a szakember ugyan elmondása szerint megérti, hogy a fiatalok „nem akarják kihagyni a nyarat”, de úgy véli, hogy a fiatalok is felelősséggel tartoznak önmaguk, a szüleik, a nagyszüleik és közösség iránt, amelynek tagjai.

„Most pedig tudjuk, hogyan alakítsunk ki jó és egészséges viselkedést, így hát igyekezzünk hasznát venni ennek a tudásnak”

– figyelmeztetett a szakember.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020