hirdetés
Időjárás

Sok napsütés ígérkezik a héten

Harminc fok körüli hőmérsékletre és alapvetően sok napsütésre számíthatunk az előttünk álló héten.

Sok napsütés ígérkezik a héten

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn a nap nagy részében már gomolyfelhős, napos idő várható, ám délután elszórtan záporeső, illetve az Északi-középhegység térségében, az Alpokalján és az Észak-Alföldön zivatar is kialakulhat. Az északnyugati, nyugati szél időnként megélénkül, és a zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. Nappal a legmelegebb órákban 25 és 30 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 18 és 23 fok közé hűl le a levegő.

Kedden továbbra is napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel, utóbbiakból napközben az északkeleti megyékben kialakulhat zápor, zivatar is. Az esti órákhoz közeledve nyugaton is növekszik a felhőzet, s estétől csapadék is kialakulhat. A szél olykor megélénkülhet, és a zivatarok környékén átmeneti szélerősödésre is számítani lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 12 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 27 és 33 fok között várható.

Szerdán észak, északnyugat felől szakadozott felhősáv vonul át hazánk felett, s több napsütés délelőtt a déli, délután pedig az északi megyékben várható. Több helyen is előfordulhat zápor, zivatar, a nap második felében inkább már csak délen. A szél megélénkülhet, s a zivatarok környékén erős széllökésekre is számítani lehet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 14 és 20, a nappali maximuma pedig 23 és 29 fok között alakul.

Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett sok napsütés várható, ellenben a szél megélénkülhet a Tiszántúlon. Éjszaka a leghűvösebb órákban 9 és 16, nappal a legmelegebb órákban pedig 24 és 29 fok között alakul a hőmérséklet.

hirdetés

Pénteken a sok napsütés mellett fátyol- és gomolyfelhők lehetnek az égen, s egy-egy zápor, zivatar elsősorban csak a Kisalföld és az Északi-középhegység térségében alakulhat ki. Időnként megélénkül a délkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 10 és 17, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 24 és 30 fok között valószínű.

Szombaton nyugat felől megnövekszik átmenetileg a felhőzet, és több helyen eső, zápor, zivatar is várható, valamint a szél is megerősödik. A hőmérséklet éjszakai minimuma 13 és 18, a nappali maximuma pedig 20 és 30 fok között alakul.

Vasárnap felhősebb lesz az ég, és csak kevesebb napsütés várható, ellenben több helyen is kialakulhat zápor, zivatar, illetve ez utóbbiaktól függetlenül is megélénkül az északias szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 13 és 18, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 21 és 28 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020