hirdetés
Időjárás

Inkább esős időre számíthatunk egyelőre, mint hóra

A héten inkább esős, mintsem igazán télies, havas időjárásra számíthatunk, ettől függetlenül azonban főleg éjjel helyenként fagypont alá is csökkenhet a hőmérséklet.

Inkább esős időre számíthatunk egyelőre, mint hóra

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint kedden alapvetően sok felhő lesz az égen, ám elsősorban az Alföldön némi napsütés is várható lesz. A szél megélénkülhet, s főleg az Észak-Dunántúlon meg is erősödhet. Nappal általában 4 és 8 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 0 és 5 fok közé hűl le a levegő.

Szerdán délnyugat felől tovább vastagszik a felhőzet, ám északkeleten a nap első felében még kisüthet kis időre a nap. Egyre többfelé ered azonban el az eső, s a délutáni, esti óráktól az Alpokalján és a Bakonyban havas eső, havazás is elképzelhető. A szelet élénk vagy erős lökések is kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -3 és +4, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig nyugaton 2 és 5, másfelé viszont 5 és 10 fok között várható.

Csütörtökön hajnalban és reggel még borús idő lesz, de napközben a felhőzet vékonyodik, és főleg nyugaton felszakadozhat a felhőzet is, ellenben ködfoltok képződhetnek ezeken a területeken. Eleinte még eső is többfelé lehet, illetve néhol havas eső, hó sem kizárt, ám idővel mérséklődik a csapadék. A hőmérséklet éjszakai minimuma -1 és +5, a nappali maximuma pedig 3 és 9 fok között várható.

Pénteken jellemzően párás, helyenként ködös idő lesz, és több helyen is előfordulhat szitálás vagy kisebb eső, illetve északon és északnyugaton a hegyekben akár havas eső, hószállingózás is. Az Észak-Dunántúlon néhol megélénkülhet a szél. Éjszaka a leghidegebb órákban -1 és +5, nappal a legmelegebb órákban pedig 3 és 9 fok között alakul majd a hőmérséklet.

hirdetés

Szombaton jobbára borult, párás idő lesz, és főleg reggel ködfoltokra is számítani lehet, valamint több helyen szitálás és kisebb eső is előfordulhat. Helyenként megélénkül a szél is. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig többnyire 4 és 9 fok között lesz.

Vasárnap leginkább párás, borult időre készülhetünk, éjszaka és reggel pedig ködfoltok is viszonylag nagy valószínűséggel alakulnak ki. Szórványosan eső, zápor is kialakulhat, és a szél is sokfelé megélénkülhet, megerősödhet. A hőmérséklet éjszakai minimuma 1 és 6, a nappali maximuma pedig 4 és 10 fok között várható.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020