hirdetés
Időjárás

Hideg, felhős hétvégére számíthatunk

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése alapján igazi téli időnek nézünk elébe a hétvégén – nemcsak hideg lesz, de ráadásul még csapadék is jut az előttünk álló napokra.

Hideg, felhős hétvégére számíthatunk

Pénteken az előrejelzés szerint a Dunántúlon felhőátvonulások várhatóak rövid napos időszakokkal, s a nyugati megyékben egy-egy hózápor is lehet, míg keletebbre tartósan sok felhő lehet az égen, és tartósabb havazás is előfordulhat. A friss hó vastagsága pár centiméter alatt marad, noha lokálisan valamivel több hó is hullhat. A szél nagy területen megélénkül, ám a Tiszántúlon kevésbé szeles tájak is lehetnek. Nappal a legmelegebb órákban -3 és +3 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére többnyire 0 és -10 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton felhőátvonulások várhatóak több-kevesebb napsütéssel, majd késő délutántól észak felül összefüggőbb felhőzet lehet az ország felett. Eleinte előfordulhat hózápor, késő délutántól, illetve estétől ellenben havazás, hózápor is több helyen kialakulhat. A szél élénk, erős lehet. A hőmérséklet éjszakai minimuma -4 és -15, a nappali maximuma pedig -5 és +1 fok között várható.

Vasárnap napközben a felhőzet csökken és felszakadozik, s hosszabb-rövidebb időre a nap is kisüthet. Eleinte még több helyen is előfordulhat havazás vagy hózápor, majd napközben legfeljebb néhol lehet hózáporra számítani. Sokfelé élénk, néhol erős lehet a szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -14 és -6, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig -6 és 0 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020