hirdetés
Időjárás

Eső és erős szél miatt adtak ki figyelmeztetést

Az elkövetkező órákban az ország viszonylag nagy részén lehet jelentős mennyiségű esőre, illetve erős szélre számítani.

Eső és erős szél miatt adtak ki figyelmeztetést

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint vasárnap délnyugat felől intenzív csapadék kezdődik az országban nagy mennyiségű esővel, várhatóan leginkább egy délnyugat-északkeleti tengely mentén, nagyjából a Zala és Komárom megyét összekötő sávban. Itt a huszonnégy órás csapadékösszeg 20-30 milliméter körül alakulhat.

Ezután a hétfői napon eleinte északkeleten, majd pedig az Alföldön és délkeleten várható kiadós eső, amelyből északkeleten lehet nagyobb, 20-30 milliméter közötti csapadékmennyiségre számítani.

Vasárnap késő délutántól, illetve estétől a Dunántúlon előfordulhatnak viharos, akár 60-75 km/órás széllökések is, majd hétfőn hajnalban főként a Dunántúlon és az ország középső részén nagy területen viharossá válhat az északnyugati szél. Ekkor síkvidéken 70-75 km/óra, magasabb területeken pedig akár 80-85 km/óra is lehet a széllökések erőssége.

A meteorológiai szolgálat erős széllökések veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki a mai napra az alábbi megyékre:

hirdetés
  • Zala megye,
  • Veszprém megye,
  • Fejér megye,
  • Somogy megye,
  • Tolna megye,
  • Baranya megye.

A meteorológiai szolgálat nagy mennyiségű csapadék veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki a mai napra az alábbi megyékre:

  • Győr-Moson-Sopron megye,
  • Veszprém megye,
  • Zala megye,
  • Komárom-Esztergom megye,
  • Somogy megye,
  • Fejér megye,
  • Pest megye.

A meteorológiai szolgálat erős széllökések veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki a holnapi napra az alábbi megyékre:

  • Zala megye,
  • Veszprém megye,
  • Fejér megye,
  • Somogy megye,
  • Tolna megye,
  • Baranya megye,
  • Győr-Moson-Sopron megye,
  • Komárom-Esztergom megye,
  • Pest megye,
  • Bács-Kiskun megye.

A meteorológiai szolgálat nagy mennyiségű csapadék veszélye miatt elsőfokú figyelmeztetést adott ki a holnapi napra az alábbi megyékre:

  • Nógrád megye,
  • Heves megye,
  • Borsod-Abaúj-Zemplén megye.
hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020