hirdetés
Időjárás

Az ország keleti részén borúsabb, máshol szép idő ígérkezik a hétvégén

A hétvégén ugyan helyenként borúsabb idő lesz jellemző, azonban az ország nagy részén már igazán kellemes, tavaszias időnek is örvendhetünk.

Az ország keleti részén borúsabb, máshol szép idő ígérkezik a hétvégén

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint szombaton erősen felhős vagy borult lesz az ég, azonban az ország nyugati és középső részében reggeltől, keleten pedig nagyjából déltől a felhőzet csökkenni kezd, és felhőátvonulások várhatóak. Többfelé eső, zápor is előfordulhat az Alföldön és az Északi-középhegység keleti felén, napközben azonban jellemzően keletebbre, északkeletebbre tart majd a csapadékzóna, s másfelé néhol fordulhat csak elő kisebb záporeső. A szél is megerősödik helyenként, valamint a Dunántúl északi felén viharos széllökésekre is számítani lehet. Nappal a legmelegebb órákban 8 és 12 fok között alakul majd a hőmérséklet, majd estére 2-7 fokra hűl le a levegő.

Vasárnap az ország keleti, délkeleti tájain jobbára erősen felhős idő lesz, máshol viszont már reggel napsütés várható, amelyet követően gomolyfelhők képződnek. Késő délutántól nyugaton kiderül az ég, és kisebb eső, zápor elsősorban a keleti, délkeleti vidékeken fordulhat elő helyenként. A szelet erős lökések is kísérhetik. Hajnalban 0 és +4, majd nappal a legenyhébb órákban 7 és 12 fok között alakul a hőmérséklet.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020