hirdetés
Időjárás

A hétvégén már kellemesebb idő ígérkezik

Melegebb, napsütésesebb idő várható a hétvégén, ám azért még így is lehetnek csapadékosabb időszakok.

A hétvégén már kellemesebb idő ígérkezik

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint pénteken sok napsütésre lehet számítani a fátyol- és gomolyfelhők mellett, estére pedig szinte mindenhol kiderül az ég. Északon néhol megélénkülhet a szél. Nappal a legmelegebb órákban 12 és 19 fok között alakul a hőmérséklet, majd késő estére 3 és 9 fok közé hűl le a levegő.

Szombaton a Dunántúlon rövid időre, a Tiszántúlon viszont több órára is kisüthet a nap, ám nyugat felől erős felhősödés veszi kezdetét. Több helyen is csapadékra lehet számítani, néhol akár zivatar is kialakulhat, s a szelet is kísérhetik élénk lökések. A hőmérséklet hajnali minimuma -2 és +6, a nappali maximuma pedig 14 és 19 fok között alakulhat.

Vasárnap észak felől az összefüggőbb felhőzet szakadozni kezd, ám eközben közép- és magasszintű felhők érkeznek az ország fölé. Jelentősebb csapadékra már nem kell számítani, ám délelőttig helyenként még gyenge eső, zápor előfordulhat. Élénk, néhol erős széllökések is előfordulhatnak. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 1 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 10 és 15 fok között alakul.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020