hirdetés
Időjárás

A héten már havazás is előfordul

Amint a november véget ér, s beköszönt az év utolsó hónapja, az időjárás is egyre csípősebbé és borongósabbá válik a héten. Sőt, még havazásra is lehet számítani néhol.

A héten már havazás is előfordul

Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint hétfőn az ország nagy részén a felhőzet szakadozik, s a felhőátvonulások mellett legalább rövid időre kisüt a nap is. Az északkeleti, keleti megyékben ugyanakkor inkább csak estétől kezdhet csökkenni a felhőzet. Eleinte északkeleten még inkább eső, a Dunántúlon és a Duna vonalában azonban helyenként hózápor is kialakulhat. Délután főleg az északkeleti tájakon lehet több csapadék, de máshol is előfordulhat esetleg zápor, hózápor. A szél nagy területen megerősödik, de estétől aztán csökken az ereje. Nappal a legenyhébb órákban 2 és 7 fok között várható a hőmérséklet, majd késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő.

Kedden este a keleti, északkeleti megyékben is csökken a felhőzet, így derült tájak is lesznek. Északon és délkeleten viszont továbbra is több felhő lehet az égen. Északkeleten még előfordulhat hózápor késő estig, de ezután egy ideig nem kell csapadékra számítani. Foltokban képződhet zúzmarás köd, északnyugaton pedig megélénkülhet a szél. A hajnali -6, +1 (vagy fagyzugosabb helyeken akár -10) fokról is csak 3 és 7 fok közé melegszik a levegő.

Szerdán általában erősen felhős vagy borult lesz az idő, északkeleten viszont felszakadozhat rövidebb időszakokra a felhőzet. Napközben délnyugat felől lehet átmeneti szakadozásra számítani, s a több órás napsütésre is van remény az északkeleti tájak kivételével. Este ismét felhősebb lesz az ég. Eleinte északkeleten még havazhat, de reggel fokozatosan havas esővé, esővé alakul a csapadék. A szelet élénk, erős lökések kísérhetik. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet 0 és +5, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 5 és 12 fok között alakul.

Csütörtökön a felhőzet tovább növekszik, s napközben erősen felhős, borult idő várható. A nap első felében, kisebb körzetekben szakadozhat fel átmenetileg a felhőzet, azonban általánosságban többfelé lehet csapadékra, elsősorban esőre, havas esőre, havazásra számítani. A szél élénk, erős lehet időnként. A hőmérséklet hajnali minimuma 0 és +7, a nappali maximuma pedig 5 és 11 fok között várható.

hirdetés

Pénteken borult időre lehet számítani, de a nap második felében a felhőzet felszakadozására és felhőátvonulásokra számíthatunk. A frontális csapadékzóna is elvonulóban lesz, ám délen és délkeleten még eső, havas eső, és akár havazás sem kizárt. A szél többfelé lehet erős. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 0 és 7, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 2 és 7 fok között várható.

Szombaton eleinte gomolyfelhős, napos időre lehet számítani némi fátyolfelhővel az égen, azonban idővel a felhőzet ismét növekedni kezd nyugat felől. A szél időnként megélénkülhet. A legalacsonyabb hajnali hőmérséklet -10 és 0 fok, a legmagasabb nappali hőmérséklet pedig 2 és 6 fok között alakul.

Vasárnap alapvetően erősen felhős, borult idő várható esővel, havas esővel, illetve hóval. A szél egyre többfelé megélénkülhet. Hajnalban a leghidegebb órákban -10 és +1, nappal a legmelegebb órákban pedig 0 és 8 fok között alakul a hőmérséklet.

(A borítókép forrása: pixabay.com / congerdesign)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020