hirdetés
Gazdaság

Változás a turisztikai bértámogatásban

Változtat a vendéglátósok és a turisztikai cégek bértámogatásán a kormány, amelyről kedden este jelent meg a Magyar Közlönyben a határozat.

Változás a turisztikai bértámogatásban

A bértámogatás esetében az egyik fontos változtatás, hogy az érintettek a pénzt előre, még az adott hónap elején megkapják, s nem csak az igényléssel érintett hónapot követően, utólagosan teljesíti az állam a támogatást – számol be róla a Blikk.

A Közlönyben megjelentekre hivatkozva a lap azt írja, hogy lazul az elszámolási rendszer is, vagyis a kritériumként szereplő bérek kifizetését és a dolgozók megtartását csak az adott hónapot követően ellenőrzik, s mindez a koronavírus okozta járványhelyzet miatt ugyancsak hátrányosan érintett fitnesztermeket is érinti.

A rendelet a szerdai napon hatályba lépett.

A lap felidézi, korábban a Magyar Nemzet felvetette, hogy a modellváltást követően stabilizálódhat a piac, így az üzletek a turizmus újraindulásakor az állásukban megtartott, gyakorlott munkavállalókkal nyithatnak meg.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020