hirdetés
Gazdaság

Több mint 200 tonna élelmiszer megdöbbentő körülmények között

Élő rágcsálók és megdöbbentő körülmények között talált rá a Nébih mintegy 236 tonna, élelmiszerbiztonsági szempontból problémás termékre egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei élelmiszer-vállalkozás fagyasztó tárolóiban. A bértároló vállalkozás a szabálytalanságok miatt milliós bírságnak nézhet elébe.

Több mint 200 tonna élelmiszer megdöbbentő körülmények között

Idén május végén tartottak élelmiszer-higiéniai és nyomonkövetési ellenőrzést a Nébih szakemberei egy bértárolást végző Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vállalkozásnál, amelynek e célra használt létesítményében több napon át tartó, tételes átvizsgálás során közel 236 tonna élelmiszer esetében állapították meg, hogy azok nem felelnek meg a vonatkozó jogszabályi előírásoknak – derül ki a Nébih közleményéből.

Problémát jelentett, hogy voltak

egérürülékkel szennyezett, sérült csomagolású, penészes, illetve lejárt fogyaszthatósági- vagy minőségmegőrzési idejű, valamint nyomonkövetési szempontból nem megfelelő termékek is.

A termékek tárolására szolgált raklapok között rágcsálók voltak, és egy fagyott egértetem is előbukkant.

hirdetés

A kifogásolt termékeket kivonták a forgalomból, megtiltották az ismételt forgalomba hozatalukat, továbbá elrendelték megsemmisítésüket. A megsemmisítésre történő elszállítás a hatóság folyamatos jelenléte és felügyelete mellett történt.

Már megkezdődött a jogsértéssel kapcsolatos eljárás, amelynek nyomán a felelős milliós nagyságrendű bírságra számíthat. Az érintett vállalkozás adatai megtalálhatóak a jogsértés listán.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020