hirdetés
Gazdaság

Több mezőgazdasági termék ára is emelkedett

Az előző évi adatokhoz képest ez év februárjában 7,7 százalékkal emelkedett a mezőgazdasági termékek felvásárlási ára, az első két hónapban együttesen pedig átlagban 8 százalékos emelkedés volt megfigyelhető, amihez hasonló ütemű áremelkedés utoljára 2013 elején volt megfigyelhető – írja a Világgazdaság a KSH adatai alapján.

Több mezőgazdasági termék ára is emelkedett

Az árak növekedését az okozta, hogy a növénytermesztési és kertészeti termékek az év első két hónapjában egyaránt 13,1 százalékkal lettek drágábbak. Az élő állatok és állati termékek árszintje ellenben tavaly márciusban emelkedett éves összevetésben utoljára – írja a VG.hu.

A gabonafélék ára átlagosan 15,5 százalékkal nőtt a tavalyi év második hónapjához képest, ezen belül a búza 24,9, a kukorica pedig 3,9 százalékkal lett drágább.

A burgonyáért most 89,2 százalékkal, a zöldségfélékért átlagosan 50 százalékkal kell többet fizetni, ezen belül is kiemelkedő a vöröshagyma árának 101,5 százalékos, a fejes káposzta árának 113,7 százalékos, valamint a sárgarépa árának 80,1 százalékos emelkedése. De nem úszta meg drágulás nélkül a karfiol (59,2 százalék), az uborka (26,4), a fejes saláta (26), továbbá a paradicsom (44,6) sem.

A gyümölcsök ára 18,8 százalékos csökkenést mutat, ezen belül az alma ára 22,4, a körtéé pedig 1,9 százalékkal mérséklődött.

hirdetés

A vágóállatok felvásárlási ára is csökkent, amit leginkább a sertés árának 3,4 százalékos, továbbá a vágómarha árának 9,1 százalékos mérséklődése idézett elő. Drágul viszont a tyúk és a pulyka ára (egyaránt 1,8 százalékkal), miközben az élő kacsa 1,7, az élő liba pedig 3,8 százalékkal kerül most kevesebbe, mint tavaly ugyanilyenkor. A tej ára a tavalyihoz képest nem változott, a tojás pedig 12,6 százalékkal volt olcsóbb most, mint a tavalyi év azonos időszakában.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020