hirdetés
Gazdaság

Súlyos hiányosságok egy budapesti hamburgerezőnél

Több súlyos higiéniai hiányossággal szembesültek a Nébih szakemberei, amikor egy budapesti reggeliző és hamburgerező egységnél tartottak ellenőrzést.

Súlyos hiányosságok egy budapesti hamburgerezőnél

Azonnali hatállyal felfüggesztették egy fővárosi reggeliző és hamburgerező egység tevékenységét a Nébih szakemberei, mivel szeptemberben a helyszínen járva több, élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő hiányosságot is felfedeztek – így például a nem megfelelő higiéniai körülményeken túl voltak nyomonkövethetetlen élelmiszerek is a hatóság közleménye szerint.

Több súlyos higiéniai hiányosságot is feltártak a Nébih szakemberei egy budapesti vendéglátóegység helyszíni ellenőrzésén.

Ezek közé tartozott, hogy az egységben nem biztosította a hűtőkapacitás a szabályos tárolás feltételeit, így a sütésre váró félkész alapanyagokat hűtés nélkül, a polcokon és a padozaton tárolták. A hűtők el voltak jegesedve, illetve szennyezettek voltak – akárcsak a raktár és a pult mögötti rész. A sütőberendezés mellett kifolyt az olaj és lehullott ételmaradékok is voltak ott.

A kiszolgálópulton lévő szendvicseket és péksüteményeket nem óvták a cseppfertőzéstől és a rovaroktól, ráadásul közvetlenül mellettük tárolták a csomagolóanyagot, a rovarirtós dobozt, az üdítőitalokat, a szórólapokat, s alkalomadtán a vendégek által visszavitt használt edényeket is.

hirdetés

Az egységben nem volt zöldség tárolására, mosására vagy tisztítására alkalmas hely, és vízvételi lehetőség sem, így a jégsalátát és a salátakeveréket tisztítatlanul tették az ételekbe, míg a frissen érkezett tisztítatlan paprikát, narancsot, káposztát és uborkát a vendégtérben tárolták.

„Ez az eljárás nem volt összhangban a vállalkozás részére kiadott engedéllyel sem, aszerint ugyanis kizárólag tisztított, konyhakész, csomagolt zöldség és gyümölcs vihető be az egységbe”

– derül ki a Nébih közleményéből.

A hatóság a tapasztalt élelmiszerbiztonsági kockázatot rejtő hiányosságok miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az egység tevékenységét, valamint 10 tétel nem nyomonkövethető, illetve tisztítatlan saláta felhasználásával készült élelmiszert és egy tétel lejárt fogyaszthatósági idejű alapanyagot azonnali hatállyal kivont a forgalomból.

Ezeknek a forgalomba hozatalát, felhasználását megtiltotta, valamint elrendelte az állati eredetű élelmiszerek megsemmisítését.

Az egység folytathatta a tevékenységét, miután maradéktalanul kijavította az élelmiszerbiztonsági hiányosságokat, s kedvező eredménnyel zárult náluk a helyszíni szembe. Jelenleg azonban még folyamatban van az eljárás és a bírság megállapítása.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020