hirdetés
Gazdaság

Mintegy 200 milliós károkat okozott a viharos szél

Két nap alatt mintegy 200 millió forintos károkat okozott a sok helyen viharos erejű szél, amely leginkább Győr-Moson-Sopron és Pest megyét érintette, ide értve a fővárost is – adta hírül az Aegon Biztosító saját becsléseire hivatkozva pénteki közleményében.

Mintegy 200 milliós károkat okozott a viharos szél

A közlemény megjelenéséig 2190 kárbejelentést tettek az Aegon Biztosítóhoz a viharos szelek hatására.

A 24.hu a közleményt idézve azt írja, hogy legnagyobb mértékben Pest megyét, Budapestet és Győr-Moson-Sopron megyét érintette a viharos időjárás, ahonnan megközelítőleg négyszáz eset miatt jelentkeztek a biztosítónál.

A szakemberek ellenben úgy vélik, hogy a kárbejelentések végleges száma elérheti majd az akár 3500-at is idővel.

A károk nagy részét a viharos szél mellett a sok csapadék által előidézett beázás okozta, amely problémák mellett ugyancsak gyakori gond volt a különböző tárgyak ledőlése is. A két napot tekintve a bejelentett károk száma nagyjából egyharmad-kétharmad arányban oszlott meg – szerdán jelentették be a több, kedden a kevesebb káreseményt.

hirdetés

A biztosító a közleményében egyúttal arra hívta fel a figyelmet, hogy a szélsőséges időjárás esetén fontos az elővigyázatosság, így például kerülendő, hogy az autókkal a fák, állványok vagy bármilyen mobil felépítmény alá parkoljanak az emberek.

Figyelni kell arra is, hogy ami könnyen mozdítható tárgyak a házak udvarán csak vannak, azokat szélvédett, zárt helyre kell vinni.

A biztosító szerint érdemes késlekedés nélkül bejelenteni a viharkárokat annak érdekében, hogy a biztosító minél gyorsabban megtéríthesse a keletkezett kárt.

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020