hirdetés
Gazdaság

Méhcsaládonként ezer forintnyi támogatást kaphatnak a méhészek

Méhcsaládonként ezer forintnyi támogatást kaphatnak a méhészek, ami éppen a duplája az eddigi támogatásnak - mondta az agrárminiszter szombat reggel az M1 aktuális csatornán.

Méhcsaládonként ezer forintnyi támogatást kaphatnak a méhészek

Nagy István közlése szerint eddig 6500 méhész jelentkezett a támogatásra, és reményét fejezte ki, hogy az intézkedéssel elősegíthetik a beporzást, ami mind a nemzetgazdaság, mind pedig az ökoszisztéma miatt nagyon fontos.

Hozzátette, méhek nélkül minden harmadik élelmiszer eltűnne a boltok kínálatából, s ez a tény önmagában jelzi, komolyan kell venni a méhállomány állapotát.

A miniszter kiemelte, mivel a klímaváltozás és a kémiai szerek hatására eltűntek a vad poszméhek, így a házi méhek egyedül maradtak a beporzással, ezért nagyon kell vigyázni rájuk.

Ugyanakkor a méhészek csak a méz előállításával nem tudnak elegendő jövedelemhez jutni, ezért van szükség a támogatásra, amely "kedvet csinál" számukra ahhoz, hogy folytassák a gazdálkodást - mutatott rá.

hirdetés

Nagy István beszélt arról is, hogy a kormány fásítási programjának köszönhetően 2030-ra az ország területének 27 százalékát boríthatja erdő.

Ismertetése szerint a programnak három része van: az első a faültetés, illetve az erdők megújítása, a második a magánerdők tulajdonosainak lehetővé tenni, hogy minél többet ültethessenek, a harmadik az önkormányzatoknak, civil szervezeteknek szóló pályázat, amely összesen 500 millió forintos kerettel terek, parkok, utak fásítását célozza.

A magánerdők tulajdonosai támogatást kaphatnak - hektáronként ötmillió forintot -, ha bükköt vagy tölgyet ültetnek, továbbá jövedelempótló támogatásban is részesülhetnek az erdőültetés után 12 évig - fűzte hozzá.

Kitért arra is, hogy a kormány támogatja az öntözési közösségek magalakulását; az egyszerűsített öntözési törvény lehetővé teszi, hogy jelentősen nőjön az öntözött területek mérete. Rámutatott, 87 500 hektáron öntöznek jelenleg Magyarországon, de arra számítanak, két éven belül ez 200 ezerre, 2030-ra pedig 400 ezer hektárra nő.

Forrás: MTI

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020