hirdetés
Gazdaság

Még egy hónapot kell várni a magyar dinnyére

Július közepén már megjelenhet a magyar dinnye a piacokon, de ehhez az is kell, hogy kedvező legyen az időjárás.

Még egy hónapot kell várni a magyar dinnyére

A korábbi évekkel szemben idén, sőt, már tavaly sem tudták a termesztők kiültetni az oltott görögdinnyéket április elején, ráadásul a csípős májusi reggelek is okoznak most némi csúszást – írja az InfoStart.hu Göcző Mátyás, a Magyar Dinnyetermesztők Egyesületének elnökét idézve.

A fóliasátras vagy növényházas termesztést folytatók előreláthatólag június 20-tól már tudnak dinnyét kínálni, de összességében igen csekély mennyiségről van szó arányait tekintve.

Az országban jelenleg 4000-4200 hektáron folyik görögdinnye-termesztés, amiből 1600-1800 hektár Békés megyében van. Göcző Mátyás maga is Békés megyében, Medvesegyházán termeszt dinnyét, s úgy látja a növények jelenlegi állapota alapján, hogy jó lesz a termés, és a hazai igények maximális fedezése mellett exportra is juthat a gyümölcsből.

A tavalyi évben a várt 200-220 ezer tonna dinnye helyett végül csak 170 ezer tonnányit takarítottak be, de ebben az évben már arra számítanak, hogy 200 ezer tonna közelében fognak járni.

hirdetés

A piaci árak a minőségtől és az importárutól is függnek majd, de ebben az évben is egyeztetnek az áruházláncokkal a hazai termés előnyben részesítése, illetve a magyar dinnye érésére az importáru a raktáraikból való kivezetése érdekében.

Göcző Mátyás szólt arról is, hogy évről évre nő a dinnye bekerülési költsége, és idén is drágább lett a vetőmag, a műtrágya, a fólia, a csepegtetőszalag, valamint a külföldi bérmunkások bére is. A járványhelyzet ellenére idén is találtak külföldi bérmunkást a termelők,

A hazánkban megtermesztett görögdinnye közel kétharmada exportra megy, főleg Lengyelországba, Csehországba és Szlovákiába. Az erős spanyol és olasz konkurencia miatt Ausztriába és Németországba az utóbbi években kevesebb magyar dinnye kerül.

(A borítókép forrása: pixabay.com / Steve Buissinne)

hirdetés

hirdetés

További híreink
hirdetés
hirdetés
hirdetés
Minden Percben | Érdekes

Minden Percben | Mert minden perc érdekes © 2020